Elfoglalta egy krími adó helyét egy orosz állami tévé
A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió a dél-ukrajnai Krím éterében elfoglalta egy helyi kereskedelmi adó helyét - erősítette meg csütörtökön Katerina Mjasznyikova, a tévés és rádiós műsorszórók független szövetségének ügyvezető elnöke.
Az elnököt az Ukrainszka Pravda idézte a TeleKritika nevű ukrán honlap cikkére hivatkozva. Az értesülés szerint a Csornomorszkoj tévétársaság birtokában vannak 2015 októberéig a közvetítési jogok a 17-es frekvencián, az egész Krímre kiterjedően.
Március 3-án azonban a helyi műsorszóró központ a csatornát lekapcsolta a hálózatról, amit azzal indokolt, hogy erőszakkal kötelezték erre. Képviselőjük továbbá elmondta, arról értesültek, hogy halálosan megfenyegették a Csornomorszkoj tévé újságíróit, és ezért inkább önként lekapcsolták a csatornát.
A frekvenciákat az ukrán nemzeti médiatanács osztja ki pályáztatással.