Megegyezett az ukrán elnök az ellenzékkel
Megállapodást írt a válság rendezéséről Viktor Janukovics ukrán elnök az ellenzék vezetőivel – jelentették be péntek délután.
Vitalij Klicsko, az ellenzéki Udar (Ütés) párt vezetője a német Bildnek azt mondta nemrég, hogy az ellenzék elfogadja a megállapodást Viktor Janukovics elnökkel az előrehozott elnökválasztásról, a nemzeti egységkormányról és a 2004-es alkotmány visszaállításáról. Klicsko jelezte, hogy aláírja a megállapodást, de tovább kell egyeztetni a tüntetőkkel.
A megállapodás hírét nemrég a Reuters hírügynökség közölte Klicsko szóvivőjére hivatkozva.
Az egyezmény aláírásánál ott volt a Kijevben tartózkodó német, valamint lengyel külügyminiszter, akik előzőleg a Függetlenség terén vitatták meg a kormányellenes tüntetőkkel a belpolitikai válság megoldását célzó megállapodás tervezetét.
Előzőleg Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) párt vezetője azt mondta, hogy a kijevi Függetlenség terén tüntetők támogatják a belpolitikai válság megoldását célzó megállapodást azzal a feltétellel, hogy a mostani belügyminiszter és főügyész nem lesz tagja a következő kormánynak.
Nem írta alá viszont a megállapodást tervezetét az orosz közvetítő. Vlagyimir Lukin, Oroszország emberi jogi ombudsmanja még pénteken elutazik Kijevből Moszkvába – értesült az Interfax orosz hírügynökség.