2014. február. 20. 19:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 20. 19:12 Világ

Pénzt kap, aki feldob egy külföldi dzsihadistát Irakban

A bagdadi kormány bejelentette, hogy mostantól jutalmat fizet azoknak, akik megölnek vagy elfognak egy Irakban harcoló külföldi dzsihadistát - közölte csütörtökön a közszolgálati televízió. Az akció újabb kísérlet arra, hogy véget vessenek az országban tomboló erőszakhullámnak.

A védelmi minisztérium 20 millió dinárt (3,8 millió forintot) fizet annak, aki megöli, 30 millió dinárt (5,7 millió forintot) pedig annak, aki elfogja az al-Kaida-szövetséges Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű dzsihadista szervezet egyik külföldi állampolgárságú tagját. 

Az Irakban és a szomszédos Szíriában is jelen lévő ILIÁ fegyveresei gyakran hajtanak végre merényleteket az országban. A hatóságok már számos nagyszabású akciót indítottak a szélsőséges lázadók ellen, kiképzést hirdettek meg a kormányt támogató törzsi fegyveresek számára, valamint korlátozták az autóhasználatot a fővárosban, hogy így vegyék elejét az autóba rejtett pokolgépek robbantásával elkövetett merényleteknek. A próbálkozások ellenére a biztonsági erők tagjai és a civilek elleni támadások továbbra is mindennaposnak számítanak Irakban.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.