Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Oroszország gazdagságát és sikerességét hivatott propagálni péntektől a Szocsiban megrendezett téli olimpia. A Patyomkin-színfalak és a szubtrópusi (!) exkluzív helyszín mögött ugyanakkor korrupció, súlyos emberi jogi visszásságok, népcsoportok, civilek elnyomása, a független média bedarálása és rendőri erőszak látható. Milyen Oroszország rendez most téli olimpiát? A Carnegie Moscow Center volt gyakornokának elemzése.
Több mint három évtized után visszatér Oroszország területére az olimpiai láng. És nem kérdés, hogy az 1980-as moszkvai után a 2014-es szocsi téli játékok is átpolitizált világeseményként kerülnek be a történelemkönyvbe.
Az persze természetes, hogy a rivaldafénybe kerülő rendező állam minden erejével igyekszik bebizonyítani rátermettségét és sikerességét, ám ha ez az igyekezet valami miatt látványosan hiteltelen, kirekesztő, vagy épp azokat az eszméket sérti meg, amelyek miatt az olimpiát értéknek tekintjük (1936 Berlin, 1980 Moszkva, 2008 Peking), akkor hirtelen hangsúlyos szerepet kap a politika. És hát Vlagyimir Putyin Oroszországa megfeszülve szeretné a világ és saját lakossága előtt legfőképp saját legitimitását bizonyítani.
A számok bűvöletében
A bűvös, jól idézhető számok a 2014-es téli olimpia építési költségekről: a 2007-ben tervezett 12 milliárd dollár megnégyszereződött, és 51 milliárdos végösszeg jött ki. Az nem kérdés, hogy honnan volt minderre pénz, hisz az Oroszországot 14 éve irányító Vlagyimir Putyin az elejétől kezdve személyes projektjének tekintette a játékokat. A költekezés gigászi voltára vonatkozó hivatalos magyarázatok a biztonsági kockázat megnövekedéséről (terrorizmus), illetve az infrastuktúra vártnál is gyengébb állapotáról szólnak. Természetesen szó sincs ezekről, egyszerűen Oroszországban ez a dolgok rendes menete – ahol az állam működésének szerves része a korrupció, ott ennyire képes a gazdasági hatékonyság (hatékonytalanság).
Európai szemmel rá lehet csodálkozni arra, hogy a kivitelezéseknél közbeszerzésnek nyoma sincs, és korrekt versenyeztetés helyett ismeretlen baráti és anyagi szálakon osztják le a szerződések javát. Orosz szemmel nézve azonban a befejezetlen járdákról, csonka szállodákról és egyéb barkácsmegoldásokkal tarkított, sebtiben befejezett épületekről készült legfrissebb képek és riportok kevésbé bántóak – hiszen szerte az országban már megszokott hagyomány a Patyomkin-építkezés. (Ami ott talán megütközést okoz, az mégis csak a hihetetlenül sok pénz, amit elköltöttek.) Meg aztán, míg a játékok kezdete előtti hetekben a nyugati média tudósítói, illetve orosz bloggerek sora előszeretettel publikált hosszabb-rövidebb riportot a tökéletesség máza mögül kilógó szürreális orosz lólábról, a monopolizált helyi tömegmédia mindettől megóvja a lakosságot. Az állami tévécsatornák a szépet, Szocsi városának modern csillogását mutatják – elvégre a putyini projekten csorba nem eshet. Akadnak persze annyira tagadhatatlan esetek, mikor a hatóságok kénytelenek beismerni kisebb-nagyobb defektességet ("korrupció"), ám a rendteremtés érdekében ilyenkor is csak a hatalommal bírók (polgármester, kormányzó, elnök) autoritásának növelése felé mozdul a rendszer – ami egyenes utat jelent a civil ellenőrzés további korlátozására.
A társadalom védelme érdekében épp mostanában lehetetlenítik el az egyetlen, a kormányzattal szemben (is) kritikus, független tévécsatornát, a Dozsgyot, amiért az "egy a nemzet" történelmi emlékezetét sértő kérdésben szólította meg a nézőit. Demokratikus szűrőn át nézve a lépés nemccsak azért fájó, mert ellenzéki csatornával szemben inkorrekt ez az elnyomó intézkedés, hanem mert rámutat arra, hogy hatalom által egyedüli ideológiának kikiáltott társadalmi konzervativizmusba nem fér bele az alapnak tekintett értékek megkérdőjelezése. Hiába a dinamikusan bővülő internetpenetráció (az orosz már az internet második leggyakrabban használt nyelve), az online média még mindig szinte csak a városi, fiatal, úgynevezett kreatív osztály hírforrása. A lakosság jelentős többségéhez a hírek szinte kizárólag állami vagy államközeli tulajdonú csatornákon át jutnak el, így a hatalom szinte kizárólagos tömegmédia-uralma könnyedén elnyomja az alternatív hangokat.
Értékkülönbségek
Az elnöki székbe 2012-ben visszatérő Vlagyimir Putyin Oroszországa a 2011-2012-es utcai, "rendszeren kívüli" ellenzék megjelenésére adott represszív fordulatot követően mozdult az új hivatalos ideológia irányába, a társadalmi konzervativizmus felé, a tradicionális (pravoszláv) értékek megőrzését hangsúlyozva. Az eredetileg belpolitikai célú folyamat elválaszthatatlan az Európához való viszony rideggé válásától, aminek egyik legfontosabb eleme az értékek különbözősége. Két orosz belpolitikai esemény is olyan áttörő nyugati fogadtatást eredményezett ugyanis, ami meglepetésként hatott keleten: a Pussy Riot-ügy és a hivatalosan a kiskorúak ellenében történő nem tradicionális nemi szerepek propagálásáról szóló, valójában a leszbikus, meleg, biszexuális és transzneműek (LMBT) közösségét bántó törvény. Mindkét esetben a saját terepén túlzott önbizalommal rendelkező hatalom átlépett egy, a világ másik fele számára vörös vonalnak számító határt.
A nyugati reakciók hevessége tavaly még meglepő lehetett a hazai közvélemény támogatását általában élvező Putyin számára. Az olimpia azonban épp azon alkalmak egyike, mikor a résztvevő államok nemzetközi porondon, az olimpiai eszme egysége alatt mérik össze egymás sportteljesítményét. Szocsi így válik a konzervatív Oroszországból nemzetközi tereppé, ahol nem csupán a szállodák felszereltsége, hanem a jogszabályok diszkriminatív jellege is számít. Az eszme egyik legfontosabb eleme ugyanis az egyenlőség és a kirekesztés elutasítása, amire külön hangsúlyt helyez, hogy a téli olimpiákon épp a (az LMBT személyek egyenlősége iránt is) legnyitottabb társadalmakkal bíró észak-európai és észak-amerikai államok a legsikeresebbek.
Az elmúlt időszakban a világnézeti árok elmélyülésének, amihez persze számos 2013-as esemény is hozzájárult – például a Szíria feletti egyezkedés, a Snowden-ügy, az ukrajnai válság – köszönhető az, hogy több állam vezetője már bejelentette, biztosan nem lesznek ott az olimpiai játékokon. Francois Hollande francia elnök, Joachim Gauck német köztársasági elnök, Angela Merkel német kancellár, David Cameron brit miniszterelnök, Barack Obama amerikai elnök és alelnöke, Joe Biden, Benjamin Netanyahu, Izrael miniszterelnöke, valamint Dalia Grybauskaite litván államfő biztosan nem teszik tiszteletüket. Putyint azonban nem olyan fából faragták, akinek a lelkét megrendítik az ilyen szimbolikus aktusok. Minden bizonnyal így még nagyobb jelentőséget kaphat az, hogy jelen lesznek Oroszország legújabb keleti nyitása során szerzett barátai: Abe Sinzó japán miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai vezető. A polarizáció végső soron mégiscsak azt mutatja, Oroszország nem volt képes az olimpiai eszmét képviselő, megegyezést és türelmet biztosító játékok megrendezésére.
Megfélemlítés, fenyegetés
És ez még nem minden. A Human Rights Watch jogvédő szervezet több elemzésben igyekszik bemutatni az olimpiai felfordulás okozta humán sérelmeket is. Szocsi korábban is egy, de nem az egyetlen jelentős fekete-tengeri üdülőközpont volt, azonban az olimpiai játékok elnyerését követően a putyini rendszer kiemelt projektjévé vált. A hely reprezentatív szerepét bizonyítják az egyre gyakrabban ide szervezett nemzetközi találkozók – legutóbb Viktor Janukovicsot fogadta Szocsiban Putyin, és június elején az olimpiát bojkottáló Angela Merkel, David Cameron és Francois Hollande is kénytelen lesz idelátogatni a kerek negyvenedik G8-csúcsra. A vakmerő, szubtrópusi éghajlati környezetbe téli sportokat szervező projekt nem kevesebbet kíván megmutatni a világ előtt, mint a sikerességet és gazdagságot.
Nem kérdés, hogy felkészületlenül érte a szovjet korszakból lassan ébredező üdülővárost a 70 ezer építőmunkás segítségével zajló hirtelen modernizáció. A jogvédő szervet elemzései aggasztóan széles spektrumát ölelik fel a jogsértéseknek. Szólnak a külföldi munkások útleveleinek és fizetésüknek visszatartásáról, szerződés nélküli dolgoztatásról, a szállások embertelen körülményeiről, a helyi lakosok kényszerkilakoltatásának visszásságairól, a hatástanulmányok nélkül végzett építkezések környezeti károkozásáról (Szocsi környékének egyedi élővilágát a Kaukázus-hegység és a fekete-tengeri esős-meleg éghajlat találkozása adja), a szemétkezelés felelőtlenségéről. Mindemellett helyi újságírók és bloggerek Szocsi város lakosainak az építkezések miatt megnövekedett zaj és forgalom okozta panaszaira figyelmeztetnek.
A kritikákra a tőle megszokott módon reagál a hagyományosan nem az állami aktusok feletti erős civil kontrollról híres orosz hatalom. Nem újdonság, hogy Human Rights Watch-hoz hasonló, külföldről anyagi támogatást elfogadó társadalmi szervezeteket egy tavalyi törvény arra kötelezi: idegen ügynök bélyegző alatt és rendszeres elszámolással végezzék munkájukat. Az országos szintű ellenőrzésen túl, a helyi hatalom kevésbé kifinomult módszerekkel áll ki aktívan a Kreml irányvonalai mellett. A visszaélésekről tudósító helyi újságírók, a játékok megrendezésével kapcsolatban aggályaikat kifejező aktivisták és a jogaik megsértettségének hangot adó lakosok arról számolnak be, hogy véleményeik kifejtésére a hatóságok fenyegetéssel és megfélemlítéssel reagálnak. Nemzetközi visszhangot kapott annak a norvég tévéstábnak az ügye, amelyet rendszeresen megfigyeltek, követtek és zaklattak a rendőrök Szocsi környékén végzett munkájuk során 2013 novemberében. Ugyanakkor kevésbé jutnak el a nyugati médiáig az olyan esetek, amelyek helyi újságírók hatósági ellehetetlenítésével, bántalmazásával és szélsőséges esetben eltüntetésével járnak. De hát az Orosz Tudományos Akadémia egy 2011-es felmérése szerint minden ötödik orosz állampolgárt ért már rendőr részéről fizikai erőszak.
És végül ott az oly gyakran felmerülő terrorveszély. Számos elemzés foglalkozik az Észak-Kaukázus veszélyeivel és az instabil körzetek közelségével, aminek valósságtartalmára a volgográdi öngyilkos robbantások is rávilágítottak. Jelen cikk nem kíván arról állást foglalni, biztonságban van-e az olimpia; a terrorizmus lényege épp a kiszámíthatatlanságában rejlik. Egészen biztosak lehetünk benne, a világ egyik legfelkészültebb biztonsági szolgálata (együttműködve a legfelkészültebbel, az amerikaival) minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Szocsiba ne legyen baj.
Ám éppen ez a mindent uralni kívánó ellenőrzöttség mutatja meg a rendszer autoriterségét, nagyravágyását és (talán túlzott) magabiztosságát, illetve ennek eredményét: megoldatlan konfliktusok környezetében, szubtrópusi éghajlaton, szinte a semmiből téli olimpiát rendezni.
Juhász Attila az ELTE-BTK ruszisztikai központjának mesterszakos hallgatója, 2013. szeptember-december között a Carnegie Moscow Center think tanknél volt gyakornok.
