2014. február. 04. 06:18 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 04. 09:26 Világ

Janukovics kész rá, hogy előrehozott választásokat tartsanak

Előrehozott választásokat helyezett kilátásba Viktor Janukovics ukrán elnök, aki azt is kijelentette a Régiók Pártjának egyik képviselője szerint, hogy – bár megtehetné – nem alkalmaz erőszakot a tüntetőkkel szemben.

Egy közeli szövetségesének hétfői közlése szerint Viktor Janukovics ukrán elnök pártjának vezetői előtt kijelentette, nem fog erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben, és készen áll arra, hogy előrehozott választásokat tartsanak Ukrajnában.

Az Ukrayinska Pravda című hírportál közlése szerint erről Jurij Mirosnyicsenko, a Régiók Pártjának (PR) parlamenti képviselője számolt be az ukrán ICTV televíziós csatornának.

"Minden lehetőségünk megvan arra, hogy felszabadítsuk a (tüntetők által elfoglalt) hivatalos intézményeket és akár a Majdant (Kijev központi terét) is (...), de ezt a lépést sosem fogom megtenni, mert ők is a polgártársaink" – mondta állítólag Janukovics.

November végén az ukrán államfő orosz nyomásra visszatáncolt az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírásától. Kijevben válaszul kormányellenes tüntetések kezdődtek, amelyek január 19-étől utcai harcokba torkolltak, miután a parlament a gyülekezési jogot korlátozó törvényeket fogadott el. A biztonsági erőkkel vívott összecsapásoknak több száz sérültje és öt halálos áldozata volt.

A kijevi tüntetők közlésük szerint múlt pénteken "fegyverszünetet" kötöttek a belügyi és belbiztonsági hatóságokkal, a bebörtönzött aktivisták kiengedéséért cserébe.

Mirosnyicsenko az ICTV-nek elmondta, nemrég vitákat folytattak a kormányzó pártban a rendkívüli állapot esetleges bevezetéséről, amely magával vonta volna a hadsereg bevetését is. Erre azonban nem kerül sor – szögezte le a képviselő.

"Az elnök azt mondta, amennyiben a politikusok nem tudnak megállapodásra jutni és azt végrehajtani, akkor a helyzet egyetlen demokratikus megoldása, ha előrehozott választásokat tartanak" – idézte a képviselőt a hírportál. Mirosnyicsenko szerint az elnök egyértelműen parlamenti és elnökválasztásokról beszélt.

A következő elnökválasztásra rendes körülmények között jövőre, míg a parlamenti választásokra csak 2017-ben kerülne sor Ukrajnában.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.