Világ hvg.hu 2014. január. 31. 17:16

Amszterdamban „turnézik” a Pussy Riot

Megérkezett a holland fővárosba a Pussy Riot két tagja. Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova részt vesznek egyebek mellett egy emberi jogi rendezvény megnyitóján, és Amszterdamban is beszélnek majd oroszországi börtönbüntetésükről illetve a terveikről.

Az orosz punkegyüttes nemrég szabadult tagjai péntek délután öt órától tartanak sajtótájékoztatót a De Balie nevű kulturális és vitaközpontban Amszterdamban, amit élőben lehet látni ide kattintva.

Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova a korábbi hírek szerint börtönöket keresnek fel és különböző szervezetek képviselőivel egyeztetnek Hollandiában.

A Pussy Riot két tagja ott lesz az Amnesty International február 6-ára szervezett brooklyni koncertjén: a Barclays Centerben lép színpadra a Bringing Human Rights Home című rendezvényen, méghozzá Madonnával, de nem fognak énekelni. Tolokonnyikova férje a két nő szóvivőjeként korábban azt közölte, hogy a koncerten "felolvasnak egy közleményt, és beszélnek az emberi jogok oroszországi állapotáról".

A Pussy Riot három tagját, Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset azért büntették meg, mert Putyin-ellenes punkimát tartottak a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban 2012 februárjában, nem sokkal azelőtt, hogy újra államfővé választották Vlagyimir Putyint.

A három lány a székesegyházban azt kérte Szűz Máriától, hogy mentse meg Oroszországot Putyintól. 2012 augusztusában ezért mindhárman kétévi szabadságvesztést kaptak.

Az együttes harmadik tagjára, Jekatyerina Szamucevicsre kiszabott ítéletet még 2012 októberében a moszkvai városi bíróság felfüggesztette azzal az indokkal, hogy ő nem vett részt közvetlenül az együttes figyelemfelhívó akciójában. Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova tavaly decemberbenkegyelmet kapott, azután engedték őket szabadon.

Hirdetés