Házi bomba robbant Rómában - Hollande-nak üzenhettek
Házi készítésű bomba robbant Róma központjában, közel a francia nagykövetséghez kötődő egyik alapítvány székhelyéhez..
Öt parkoló autót rongált meg egy kezdetleges bomba, amely Róma történelmi városnegyedében, a Vicolo della Campana nevű kis utcában robbant fel csütörtök éjszaka. A bomba egy, a francia elnökhöz köthető alapítvány római székhelye közelében robbant.
A rendőrség egyik verziója szerint a robbantással Francois Hollande francia elnöknek kívántak üzenni, aki éppen pénteken látogat el a Vatikánba Ferenc pápához - írja a Corriere.it. Hollande azért látogat a pápához, hogy megpróbálja elsimítani a szentszék és a francia kormány közötti, egyes intézkedések miatti ellentétet: a katolikus egyház a Franciaországban most engedélyezett meleg házasság, az abortusz kérdésében is kritikus, illetve az eutanázia ügyében is, amelyről most viták folynak Franciaországban.
Hollande éppen olyan időpontban érkezik a pápához, amikor kiderült, hogy megcsalta élettársát és szeretője volt.