Vallási üldöztetés miatt kapott menedéket egy ateista afgán
A muszlimként felnevelt fiatalember 2007-ben, 16 éves korában menekült Nagy-Britanniába Afganisztánból családjával egy ottani konfliktus miatt. Kintléte során feladta a muszlim hitet, és jogi képviselői azzal érveltek, hogy emiatt a hazájába való visszatérése esetén üldöztetés, sőt akár halálbüntetés is várhat rá.
Vallási üldöztetésre hivatkozva menedékjogot adott egy ateista afgán állampolgárnak Nagy-Britannia - jelentette kedden a BBC brit közszolgálati médium.
A férfi jogászai szerint vélhetően ez az első olyan eset, hogy valaki ateizmusa, azaz az Istenben való hit hiánya alapján kapott menedékjogot Nagy-Britanniában.
A muszlimként felnevelt fiatalember 2007-ben, 16 éves korában menekült Nagy-Britanniába Afganisztánból családjával egy ottani konfliktus miatt, és eredetileg 2013-ig maradhatott volna az országban.
Azonban a szigetországban való tartózkodása alatt feladta a muszlim hitet, és jogi képviselői azzal érveltek, hogy emiatt a hazájába való visszatérése esetén üldöztetés, sőt akár halálbüntetés is várhat rá.
A jogi képviselők az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre hivatkozva kérelmezték a menedékjogot a brit belügyminisztériumnál. E konvenció a vallási, faji, nemzeti hovatartozása, társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatt hazájukban üldöztetett emberek védelmét biztosítja.
Az ügyet egyébként a Kenti Egyetem egyik másodéves joghallgatója készítette elő.
A brit belügyminisztérium az ügy kapcsán közölte: az Egyesült Királyság büszke arra, hogy hosszú ideje menedékjogot biztosít az erre rászorulóknak, és minden beadványt egyénileg bírálnak el.
A szigetországi ateisták és agnosztikusok legprominensebb szervezete, a brit humanista egyesület üdvözölte a döntést, és a nem vallásos emberek érdekvédelmének fontosságát hangsúlyozta, amit állítása szerint az általában csak a keresztények jogainak megóvására törekvő nyugati kormányok gyakran figyelmen kívül hagynak.