Világ MTI 2014. január. 13. 11:10

Mise, fáklyás menet: két éve történt a Costa Concordia balesete

Misével és fáklyás menettel emlékeznek meg az olaszországi Giglio szigetén hétfőn a két évvel ezelőtt zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró áldozatairól, akiknek ügyvédei a Costa Crociere hajótársaság felelősségre vonását sürgetik. A grossetói bíróságon hétfőn is folytatódik a Costa Concordia pere.

A toszkán sziget templomában délelőtt misén emlékeznek meg a 32 halottról, köztük a hajón dolgozó Fehér Sándor hegedűművészről, aki az utasok mentése közben veszítette életét. Két évvel ezelőtt ebben a templomban találtak menedékre a Costa Concordia partot ért túlélői. A plébános éjszaka megnyitotta a templom kapuit a hajótöröttek befogadására.

Giglio szigetének lakosai, a túlélők, az áldozatok rokonai, a mentésben részt vevők és a Costa Crociere hajótársaság képviselői az idén is közösen vesznek részt az évfordulós megemlékezésen.

AFP / Andreas Solaro

Hétfő este fáklyás menetet tartanak Giglio kikötőjében, a baleset helyszínére néző partszakaszon, ahonnan jól látható a Costa Concordia óriási roncsa. A sziklákkal való összeütközés pillanatában - 21.45 perckor - megkondulnak Giglio haragjai és a tengerre kifutott hajók szirénái. Koszorút dobnak a vízbe és egy perces csenddel emlékeznek a halottakról.

A grossetói bíróságon hétfőn is folytatódik a Costa Concordia pere. Az áldozatok családjait képviselő ügyvédek és túlélők rövid ülősztrájkot tartanak az ellen tiltakozva, hogy a Costa Crociere vádalkut kötött  és így nem szerepel a felelősök listáján. Az egyedüli vádlott, Francesco Schettino volt kapitány a hétfői tárgyalásról távol marad. Közleményben mély részvétét fejezte az áldozatok hozzátartozóinak.

A 4229 személyt szállító hajó Civitavecchia kikötőjéből szállt vízre és két órával később Giglio partjainál ért véget az útja. A peren eddig elhangzott tanúvallomások és szakértői vélemények szerint a Costa Concordia túl közel haladt a szigethez: Schettino így akart kedvében járni a születésnapját ünneplő főpincérnek, aki Giglión született.

Schettino a zátonyra futás után majdnem két órával adta ki a parancsot a hajó evakuálására, és nem utolsóként hagyta el a süllyedő tengerjárót. A 32 áldozat közül a hajón szolgáló egyik pincér holttestét még nem sikerült megtalálni.

Az olasz katasztrófavédelem által bejelentett ütemezés szerint a Costa Concordia roncsát júniusban kezdik elvontatni Gigliótól.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.