Életveszélyben van Ariel Saron
Ariel Saron állapota jelentősen rosszabbodott. Fennáll a veszély, hogy a nyolc éve kómában fekvő izraeli politikus veseműködése teljesen leáll, életveszélyben van.
Jelentősen rosszabbodott a nyolc éve kómában fekvő volt izraeli miniszterelnök, Ariel Saron állapota.
Szerda esti izraeli sajtójelentések szerint ezúttal a 85 esztendős Saron egyik veséje mondta fel a szolgálatot, ami – mint azt a Channel 10 televízió jelentette – a veseműködés teljes leállásához, illetve halálhoz vezethet.
A hírt kórházi források is megerősítették. Úgy fogalmaztak: Ariel Saron életveszélyben van.
Ariel Saron 2006. január 4-én esett kómába agyvérzés következtében. Fiai mesterséges életben tartása mellett döntöttek.
Az izraeli jobboldal egykori emblematikus vezetőjénél 2013 januárjában egy MRI-vizsgálat során állítólag jelentős agyi tevékenységet észleltek. Korábban a hírek arról szóltak, hogy Saronnál az ébredés semmilyen jelét sem tapasztalták.