A montenegróiak többsége még mindig nem kér a NATO-ból
A montenegróiak többsége továbbra is ellenzi az ország NATO-csatlakozását, bár az utóbbi fél évben nőtt valamennyit a katonai szövetség támogatottsága. A montenegrói Demokrácia és Emberi Jogi Központ kedden hozta nyilvánosságra legújabb közvélemény-kutatásának eredményét.
A felmérés szerint a lakosság 45 százaléka ellenzi az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozást, 38 százaléka támogatja, míg a megkérdezettek 17 százaléka közönyös a kérdéssel kapcsolatban.
Milos Besic, a központ elemzője kifejtette, hogy a válaszadók 54,6 százalékának véleménye szerint fontos kérdés Montenegró NATO-integrációja, ami azt is jelenti, hogy nő az érdeklődés a szövetség iránt.
"A kormány kommunikációs stratégiája meggyőzte Montenegró lakosságát, hogy a NATO jó és szükséges. Az emberek ezt tudják, de megvannak az indokaik arra, hogy tömegesen még miért nem állnak készen a csatlakozásra" – magyarázta Besic, de nem közölte, hogy mik lehetnek ezek az indokok.
A közvélemény-kutatást novemberben végezték Montenegró 16 településén, 790 ember bevonásával.