2013. november. 27. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 27. 18:52 Világ

Börtönre ítélték a Muzulmán Testvériség több nőtagját

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélték szerdán az egyiptomi Muzulmán Testvériség tizennégy női tagját, akiket egy októberi tüntetésen vettek őrizetbe - közölték igazságügyi források.

A tizennégy nőt terrorszervezethez tartozás, szabotázs és erőszak alkalmazásának vádjában találta bűnösnek egy alexandriai bíróság. Rajtuk kívül tizenöt év börtönre ítéltek hat férfit, akiket a hatóságok a Muzulmán Testvériség vezető tagjaiként mutattak be a perben. Őket azzal vádolták, hogy fontos alexandriai közlekedési útvonalak elfoglalására buzdították a bíróság elé állított nőket.

Az október 31-i tüntetésen a Muzulmán Testvériség támogatásával megválasztott Mohamed Murszi volt egyiptomi elnök hatalomba való visszahelyezését követelték. A tüntetés összecsapásokba torkollott a demonstrálók és a város más lakói között, a rendőrség könnygázt vetett be.

Az ország első demokratikusan megválasztott államfőjeként hatalomra került, de később bírálói szerint egy iszlamista kisebbség érdekei szerint kormányzó Murszit július 3-án az egyiptomi rendőrség eltávolította a hatalomból. Ezt követően a Muzulmán Testvériség és más iszlamista mozgalmak számos vezetőjét és több száz tagját letartóztatták, a Murszi melletti augusztusi kairói ülősztrájkokat pedig vérbe fojtották, több mint ezer ember halálát okozva.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.