2013. november. 25. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 25. 13:39 Világ

Összetűzés Kijevben: szerdáig nem dolgoznak az ukrán kormánytagok

Verekedés tört ki hétfőn Kijevben a kormány épületénél az Ukrajna európai integrációjáért tüntetők és a rohamrendőrök között. Az egyenruhások ismét könnygázt vetettek be. Az eddigi jelentések szerint két ember sebesült meg. Egy demonstrálónak betörték az orrát, a nacionalista Szabadság párt egyik aktivistájának pedig a karja tört el.

Délelőtt a kormány épülete előtt körülbelül háromszáz tüntető gyűlt össze a parlamenti ellenzéki pártok zászlajával, illetve nemzeti és európai uniós lobogókkal. A kormányépület védelmére több száz rohamrendőrt vezényeltek ki.

A miniszterek az összecsapás közben a hátsó ajtón át elhagyták az épületet. A kormány bejelentette, hogy szerdáig szünetelteti a munkáját.

A három parlamenti ellenzéki tömörülés vezetői a rendőrkordon és a tüntetők közé állva hangosbemondón keresztül követelték Mikola Azarov miniszterelnök és kormánya távozását. Felszólították Viktor Janukovics elnököt, hogy írja alá Ukrajna társulási megállapodását az Európai Unióval.

A Szvoboda párt elnöke azt mondta, hogy az összetűzések a rendvédelmi szervek "brutális és szégyenteljes" provokációja miatt robbantak ki. Tyahnyibok szavai szerint a belügyi alakulatok tagjai túlságosan erőszakosan lépnek fel a demonstrálókkal, köztük nőkkel szemben is, gumibotokkal ütik nemcsak a hátukat, de a fejüket is.

Előző nap a Függetlenség teréről spontán megindult a kormány épülete elé nagyjából húszezer tüntető, akik közül néhányan megpróbáltak behatolni az épületbe. A rendőrök könnygázzal és robbanás hangját imitáló hangfegyverekkel igyekeztek megfékezni a tömeget. Egyes források szerint gumibotokat is használtak a tiltakozókkal szemben.

A város központjában, az Európai téren hétfőn a szakadó eső ellenére is folytatódott a demonstráció, ahol az előző napi, becslések szerint százezres tüntetés után másfél ezer demonstráló kint töltötte az éjszakát. Az ellenzék arra kérte az európai integráció híveit, hogy délután hat órakor gyülekezzenek a téren.

A kormány eközben igyekszik nem tudomást venni az országszerte zajló EU-párti megmozdulásokról, kitérnek az események kommentálása elől – írta hétfői számában a Kommerszant Ukrajina című lap. Mikola Azarov miniszterelnök az egyik orosz tévécsatornának adott interjút. Azt mondta: a kormány nem hagyja, hogy a 2004-es "narancsos forradalomkor" történtek megismétlődjenek.

Hirdetés