2013. november. 07. 14:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 07. 14:09 Világ

A melegházasságok engedélyezése ellen tiltakozik egy ír püspök

A melegházasságok ellen emelte fel szavát egy ír püspök azután, hogy a dublini kormány úgy határozott: 2015-ben népszavazást írnak ki a melegházasságok engedélyezéséről – írta a Zenit katolikus hírügynökség.

Írországban azonos neműek már 2010 óta élhetnek hivatalos élettársi kapcsolatban, amely ugyanazokkal az előnyökkel jár, mint a házasság, azzal az egyetlen különbséggel, hogy gyereket nem fogadhatnak örökbe – a népszavazás gyakorlatilag erről is döntene.

Denis Nulty, Kildare és Leighlin püspöke, az Accord nevű katolikus házasságitanácsadó-szolgálat vezetőségi tagja, felhívta a figyelmet arra, hogy "a vita nem az egyenlőségről vagy a házasság vallási és polgári nézőpontjának helytelen szétválasztásáról szól, hanem magának a házasságnak a természetéről, és azoknak a szerepeknek a fontosságáról, amelyeket a társadalom az anyákra és apákra ruház a gyereknevelésben".

Az ír püspök arra kérte a hívőket, hogy egyértelmű nemmel szavazzanak, mivel szerinte az azonos neműek házassága a társadalom egyik fontos alapkövét ásná alá. A főpap ugyanakkor hangsúlyozta a katolikus egyház hivatalos álláspontját is, amely szerint a homoszexuálisokat tisztelettel kell kezelni, de a hagyományos társadalmi értékekkel ellenkezne, ha gyereket fogadhatnának örökbe.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.