2013. november. 07. 17:47 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 07. 18:37 Világ

Székelyzászló-ügy: érvénytelenítették az ügyészségi határozatokat

A Csíkszeredai Bíróság érvénytelenítette azokat az ügyészségi határozatokat, amelyek szerint nem indul bűnvádi eljárás a székely zászlót kitűző Hargita megyei polgármesterek és intézményvezetők ellen.

A bíróság megállapította: az ügyészség nem a megfelelő törvénycikkelyt jelölte meg jogalapként, amikor arról határozott, hogy nem rendel el nyomozást. Álláspontja szerint a bűnvádi eljárás elindítását arra hivatkozva kellett volna elutasítani, hogy a panaszos által kifogásolt cselekedet (a székely zászló kitűzése) nem szerepel a büntető törvénykönyvben.

A bíróság Ilie Sandru maroshévízi nyugalmazott tanár keresete alapján vizsgálta meg, hogy helyesen döntött-e a csíkszeredai és a Hargita megyei ügyészség a zászlóügyben. A szerdán hozott jogerős ítéletet csütörtökön közölték a bíróság honlapján.

Sükös József, a bepanaszolt vezetők ügyvédje az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy a bíróság sem tartotta indokoltnak a nyomozás elrendelését a zászlót kitűző intézményvezetők ellen. Rossznak tartotta azonban, hogy a bíróság "nem csapta rá az ajtót a feljelentőre", hanem "megint beengedte őt a pályára". Az ügyészségnek ugyanis a bíróság által megjelölt jogalapra hivatkozva újabb határozatban kell elutasítania a bűnvádi eljárás elindítását, ez pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a feljelentő tovább folytassa a pereskedést. 

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke egy – a zászlóügyről tartott – csütörtöki sajtótájékoztatón úgy vélekedett, a kormány határozattal rendezhetné a jelképhasználat kérdését, de nincsen ehhez bátorsága. "Felkérem a kormányt: vagy engedélyezze, vagy tiltsa be a helyi zászlók közintézményekben való használatát" – idézte az önkormányzat sajtószolgálata a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát. 

Hargita megyében március és április folyamán a rendőrség hallgatta ki azoknak a közintézményeknek a vezetőit, amelyekre kitűzték a székely zászlót. Az intézményvezetőknek arról kellett írásos nyilatkozatot adniuk, hogy miért tűzték ki a zászlót, ki utasította erre őket, mit jelképez a lobogó, kitől kapták azt.

A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi ügyészség Ilie Sandru nyugalmazott tanár feljelentése alapján indította el a vizsgálatot, amelyet a bűnvádi eljárás elutasításával zárt. Korábban ugyanennek a személynek a feljelentése alapján törölte el a Marosvásárhelyi Táblabíróság a székely zászlót hivatalos megyezászlóvá nyilvánító határozatot.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?