2013. október. 30. 05:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 30. 05:10 Világ

Lemondott a perui miniszterelnök

Lemondott kedden Juan Jiménez perui miniszterelnök, miután jelentősen csökkent kormányának népszerűsége az elmúlt hónapokban a romló közbiztonsággal kapcsolatos elégedetlenség miatt.

Jiménez tévéinterjúban közölte döntését. Azt mondta, hogy az észak-perui San Martín megye vezetője, Cesar Villanuevát lesz az utódja, aki már a negyedik miniszterelnök Ollanta Humala államfő kétéves hivatali ideje alatt.

Jiménez nem beszélt arról, hogy kormányának más tagjai is követik-e példáját. Azt ígérte, hogy együttműködik a Villanueva-kabinettel.

Humala elnök tavaly júliusban jelölte ki Jiménezt miniszterelnöknek, a bányaipari beruházások miatt kezdődött, és a biztonsági erők fellépése után erőszakossá fajult tüntetések idején.

A leköszönő kormányfőt a közelmúltban a romló közbiztonság miatt érték ellenzéki bírálatok. Humala választási kampányban a bűnözés visszaszorítását ígérte, több gyilkosság is történt azonban az országban, és politikusokat is megöltek.

A közelmúltban közzétett közvélemény-kutatások szerint Humala népszerűsége csökkent, és az emberek túlnyomó többsége, majdnem háromegyede, a bűnözést és a biztonság hiányát tartja a legsúlyosabb problémának.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.