Meneteltek Moszkvában is, de nem a székelyek miatt
Az oroszországi ellenzék több ezer támogatója menetelt vasárnap Moszkvában, követelve, hogy engedjék szabadon az általuk "politikai foglyoknak" tekintett embereket.
A megmozdulás célja, hogy támogatásukról biztosítsák a tavaly májusban, Vlagyimir Putyin orosz elnök harmadszori beiktatásának előestéjén a rendőrök és a tüntetők közötti összecsapások nyomán őrizetbe vett embereket.
Letartóztatásukra és bíróság elé állításukra széles körben úgy tekintenek, hogy az a hatóságok (Kreml) megtorlása a másként gondolkodókkal szemben.
A mostani tiltakozás résztvevői Szabadságot a politikai foglyoknak feliratokat és az akkor őrizetbe vettek fényképeit emelték magasba haladás közben. A menet, amelyet a hatóságok engedélyeztek, békés volt. A rendőrség ugyanakkor nagy erőkkel felügyelte a tömeg vonulását.
A mostani rendezvényen résztvevők száma alacsony volt ahhoz képest, hogy Moszkvában rendszeresen százezren vagy többen is tüntettek Putyin ellen a 2011-2012-es tél idején.