Tízezer embert rúghatnak ki az izraeli védelmi tárcától
Az izraeli hadsereg arra figyelmeztetett, hogy a védelmi tárca költségvetési megszorításai tízezer alkalmazott elbocsátását okozzák – írta a Maariv című izraeli napilap vasárnap.
A védelmi minisztérium a megszorítások miatt megszűnő munkahelyekről írt jelentéssel készül a katonai kiadásokról szóló miniszterelnöki tanácskozásra, amelyet várhatóan a következő napokban tartanak.
A tárca szerint már az év vége előtt meneszteniük kell dolgozóik egy részét, ha valóban az előirányzott mértékben csökkentik a rendelkezésükre álló pénzeket. Ez összesen körülbelül tízezer állományban lévő katonát és civil hadiipari alkalmazottat érinthet.
A lap szerint a megbeszélés előtt évek óta először teljesen megszakadtak a kapcsolatok a védelmi és a pénzügyminisztérium illetékesei között, a vezető tisztségviselők nem állnak szóba egymással.
A védelmi tárcánál úgy vélik, hogy a zavartalan működéshez a költségvetésben megjelöltnél legalább 3,5 milliárd sékellel (körülbelül 200 milliárd forint) kellene többet kapniuk 2014-ben.