Világ MTI 2013. október. 19. 15:43

Elbúcsúztatták Wilfried Martenst

A család, valamint belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök - részvételével több százan vettek végső búcsút Wilfried Martens egykori belga kormányfőtől, az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől szombaton Gentben.

A flamand belga politikus állami temetést kapott, amit két és fél órás szertartás előzött meg a Szent Bávó-katedrálisban. A szertartást a holland és a francia nyelvű belga közszolgálati média is élőben közvetítette.

 Wilfried Martenst szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.

A Luc Van Looy genti püspök által celebrált gyászszertartáson több korábbi belga kormányfő, így Yves Leterme és Jean-Luc Dehaene is megjelent, de a néppárti politikusok mellett ott volt a liberális Guy Verhofstadt és Elio Di Rupo, Belgium jelenlegi szocialista kormányfője is. Ott volt Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, aki maga is volt belga miniszterelnök, s José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

A magyar miniszterelnök mellett ott volt többek között Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő is. Örményországból, Grúziából, Romániából, Bulgáriából pedig Szerzs Szargszján, Miheil Szaakasvili, Traian Basescu és Roszen Plevneliev államfő utazott Gentbe.  

MTI/EPA/Olivier Hoslet

A gyászmisét bemutató Luc Van Looy a szertartás elején kiemelte, hogy egy nagy flamand, belga és európai politikus emléke előtt tisztelegnek. Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának francia vezetője, aki ideiglenesen a néppárt vezetését is átvette Martenstől, arról beszélt, hogy szerinte Martens a párbeszéd és a konszenzusteremtés embere volt, aki megoldást talált olyan helyzetekre is, amilyenekre senki más nem tudott volna.

 "Most csatlakozik Európa alapító atyáihoz" - jelentette ki Daul az elhunyt politikusról, aki - a méltatás szerint - mindig egy haladó Európáért dolgozott, és hitt abban, hogy Európa nem a probléma, hanem a megoldás.

José Manuel Barroso nagy belga államférfinek és elkötelezett európainak nevezte Martenst, aki hazájában és Európa-szerte is össze tudta hozni az embereket, hogy megoldásra tudjanak jutni a vitás kérdésekben. Barroso szerint Martens a demokratikus és szociális értékeket tükröző erős európai politikai unió híve volt.

 "Hiányozni fog nekünk, hálásak vagyunk Önnek" - zárta rövid beszédét Barroso.

Herman Van Rompuy erős jellemnek nevezte Martenst, majd Belgium mindhárom hivatalos nyelvén köszönetet mondott Martensnek. "Adieu, Wilfried!" - búcsúzott a néppárt néhai elnökétől Van Rompuy.

Angela Merkel német kancellár Martens szenvedélye, ereje és inspirációja előtt tisztelgett, mondván, mindez hármas, flamand, belga és európai identitásából fakadt. "Nagy kereszténydemokrata és európai politikust veszítettünk el" - mondta a német kormányfő.

Elio di Rupo példaértékűnek nevezte elődje munkásságát, akinek tisztelet jár azért a hűségért is, amellyel meggyőződései és értékei mellett kiállt, kitartott.

 A szertartást a belga himnusz nyitotta meg, a végén pedig az Európai Unió himnusza, Beethoven Örömódája hangzott el, majd a belga lobogóval letakart koporsót halottas kocsi vitte a temetőbe, ahová már csak a Martens család tagjai kísérték el a néppárt október 9-én, 77 éves korában, a Gent melletti Lokerenben található otthonában elhunyt vezetőjét.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét a családnak még a múlt héten csütörtökön.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.