Feljelentést tesz egy jogvédő szervezet a titkos adatgyűjtés miatt
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) álláspontja szerint az amerikai kormány köteles értesíteni a terrorizmussal gyanúsított személyeket arról, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyelte őket.
Az ACLU ezért - az információszabadságról rendelkező törvény alapján - keresetet nyújtott be az Egyesült Államok kormánya ellen egy New York-i bíróságon, amiről pénteken számoltak be amerikai napilapok.
Patrick Toomey, az ACLU nemzetbiztonsági ügyekre szakosodott ügyvédje szerint az amerikai kormány azáltal, hogy nem értesítette a gyanúsítottakat arról, hogy az NSA megfigyelte őket a külföldi hírszerzés felügyeletére vonatkozó törvény (FISA) alapján, gyakorlatilag megvédte a bírósági felülvizsgálattól a felhatalmazás nélkül folytatott lehallgatási programot.
"Az igazságügyi minisztérium közölte a legfelsőbb bírósággal, hogy lehetővé válik majd a megfigyelési törvény alkalmazásának felügyelete, ám aztán ezt lehetetlenné tette azzal, hogy titokban tartotta, hogy ki ellen kémkedtek, még a gyanúsítottak elől is, akiknek pedig törvényes joguk lenne erről tudni" - hangzott az indoklás.
Toomey szerint a per tárgya az információszabadságra vonatkozó törvény alapján annak tisztázása, mivel indokolja a kormány azt, hogy a gyanúsítottakkal nem közlik: az ellenük szóló bizonyítékok alapjául az NSA által folytatott megfigyelés szolgál. Az ACLU emellett tisztázni kívánja azt is, hogy mi a kormányzatnak az adatgyűjtéssel kapcsolatos aktuális álláspontja.