2013. október. 14. 12:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 14. 12:00 Világ

Fotó: Másfél millió zarándok az Arafát-hegyen

Mintegy másfél millió zarándok gyűlt össze hétfőn a szaúd-arábiai Arafát-hegyen az éves mekkai zarándoklaton (háddzs), amely idén jelentősebb incidensek nélkül zajlik.

A fehér viseletbe öltözött muzulmán hívők napkeltekor indultak meg a hegy felé, amelyet Dzsebel-ar-Rahmának (Az irgalom hegye) is neveznek. Ez volt az a hely, ahol a hagyomány szerint Mohamed próféta, az iszlám alapítója utolsó prédikációját tartotta. Ki gyalog, ki busszal, ki vasúton teszi meg azt a hat kilométeres távolságot, amely elválasztja az Arafát-hegyet a Mína-völgytől, ahol előző nap a zarándoklat megkezdődött, és az egész nap imádkozással telt el. A levegőből helikopterek figyelik, a földön katonák ezrei szervezik a közlekedést az utakon, amelyeket zarándok ezrei leptek el. 

Délben a hívek a Namera-mecsetben imádkoznak, majd a nap hátralévő részében az Arafát-hegyen, az utolsó ítélet napjára várakozás jelképén könyörögnek Isten irgalmáért. Napnyugtakor a zarándokok elindulnak Muzdalifa völgyébe, s ott töltik az éjszakát. Mekka kormányzója, Háled al-Feiszal herceg, a háddzs központi bizottságának elnöke közölte, hogy idén mintegy másfél millió "igazhitű" vesz részt a zarándoklaton. Külföldről 1,38 millió ember, míg Szaúd-Arábiából száztizenhétezer vehet részt a zarándoklaton.      

Tavalyhoz képes ötven százalékkal vannak kevesebben, 2012-ben 3,2 millióan voltak. Rijád korábban 20 százalékkal csökkentette az egyes külföldi országokból érkezők kvótáját, míg a helybeliekét a felére, hogy elkerüljék a MERS-koronavírus, a közel-keleti légúti tünetegyüttes okozta fertőzéseket. Egyelőre semmilyen incidens nem árnyékolta be a zarándoklatot a szaúdi hatóságok szerint, és még MERS-fertőzés sem történt. Az elsősorban az Arab-félszigeten fertőző betegség kórokozóját tavaly szeptemberben azonosították, azóta hatvan halálos áldozata volt, ebből 51 Szaúd-Arábiában.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.