Mégsem emberé a hajóroncsban talált csonthalom
Bár először azt gondolták, hogy a tavalyi hajóbalesetben eltűnt két ember maradványait találták meg a Costa Concordiában, kiderült, hogy állati maradványokról van szó.
Állattól származnak azok a maradványok, amelyeket tegnap találtak a Costa Concordia hajóroncsban – írta a Corriere.it, elismerve, hogy hivatalosan még nem erősítették meg ezt az értesülést. A hivatalos közlemény ugyanis csupán arra szorítkozik, hogy a hajóroncs fenekén csütörtökön talált maradványokról még nem mondható meg, hogy állattól, embertől, azt pedig végképp nem, hogy pontosan melyik személytől származnak.
A hajóroncsban csontokat találtak tegnap, ezekre hitték azt, hogy annak a két személynek a maradványai lehetnek, akiket a tavaly januári hajóbaleset óta továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Azt is közölték, hogy DNS-vizsgálatnak vetik alá a maradványokat. A balesetben 32 ember halt meg, közülük kettő teste, egy 49 éves nőé és egy 33 éves férfié nem került még elő.
A Costa Concordia tavaly januárban futott zátonyra egy olasz szigetnél. A hajó 20 hónapig hevert oldalára dőlve a sziklákon, mígnem hatalmas előkészületek után a múlt héten sikerült egyenesbe állítani. Az utolsó két áldozat maradványai után kedden kezdődött a kutatás búvárokkal és robotokkal, a keresésben hetven ember vett részt.