Világ MTI 2013. szeptember. 25. 17:33

Előre elrejtették fegyvereiket a kenyai terroristák

A fegyvereket a helyszínen előre elrejtették, a támadást pedig minden részletre kiterjedően, alaposan eltervezték a kenyai Westgate bevásárlóközpontot elfoglaló fegyveresek, az al-Shabaab terrorszervezet tagjai - írta szerdán a The New York Times.

A szomáliai merénylőkből, illetve bizonyos források szerint az Egyesült Államokban vagy más nyugati országban toborzott iszlamistákból álló csoport tagjai a támadást megelőző hetekben alaposan eltervezték a támadást, áttanulmányozták a bevásárlóközpont alaprajzát, valamint az épület szellőzőrendszerét - idézett amerikai illetékeseket a napilap.

A NYT forrásai közölték, hogy a túszejtők akciójuk előtt egy nehézgépfegyvert rejtettek el a sok üzletet magában foglaló, nagy kiterjedésű plázában. "A helyszínen voltak a felszereléseik, segítőik voltak az épületben" - összegezte az egyik amerikai illetékes. A lap szerint a kenyai biztonsági erőkéhez hasonló gépkarabélyokkal felszerelt támadók közül néhányan váltóruhát is vittek magukkal, hogy a mészárlást túlélő civilek közé vegyülve elszökhessenek a hatóságok elől.

A DNS-elemzés lehetővé fogja tenni annak megállapítását, hogy a merénylők között valóban voltak-e nyugati országokban toborzottak. A napilap által megszólaltatott szemtanúk elmondták, hogy legalább két nő is volt a fegyveresek között.

A kenyai túszdráma szombaton vette kezdetét, miután fegyveresek elfoglalták a nairobi bevásárlóközpontot. Az iszlamisták által végrehajtott támadásban legalább hatvanegy civil és hat kenyai katona vesztette életét, százhetvenöten pedig megsebesültek. Uhuru Kenyatta kenyai elnök kedd este jelentette be, hogy a biztonsági erőknek sikerült teljesen átvenniük az ellenőrzést az épület felett, és három napos nemzeti gyászt rendelt el.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.