Merkel: másnak is menne, amit a németek véghezvittek
Nem szükséges változtatni Németország Európa-politikáján azért, mert új összetételű kormány vezeti majd az országot - mondta hétfőn Berlinben Angela Merkel kancellár, az előző napi választásokon győztes konzervatívok vezetője.
A CDU/CSU pártszövetség vezető testületeinek ülése után tartott tájékoztatón Merkel azt mondta, a konzervatívok győzelme "egyértelmű felhatalmazás" az eddigi politika folytatására, amelynek az a célja, hogy Európai Unió megerősödve emelkedjen ki a válságból.
A reformok nem megszorítást jelentenek, hanem a versenyképesség erősítését és az államháztartás konszolidálását - emelte ki. Szerinte Németországot tíz éve Európa beteg emberének nevezték, de határozott szerkezeti reformokkal sikeressé vált. "Mindazt, amit Németországban véghezvittünk, az összes többi ország is végre tudja hajtani" - mondta Merkel.