2013. szeptember. 08. 18:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 08. 17:49 Világ

Teheránban helyén marad a konzervatív polgármester

Újraválasztották vasárnap Teherán főpolgármesterének a konzervatív Mohammed-Bakir Kalibáfot, aki júniusban az államfőválasztáson is indult Iránban.

Az állami tévé beszámolója szerint Kalibáf a 31 fős városi tanácsban 16 szavazatot kapott. Pedig legfőbb kihívója nem más volt, mint a még mindig befolyásos Akbar Hásemi Rafszandzsáni volt iráni államfő fia, Mohszem Hásemi.

A jelenlegi főpolgármestert - a centristának minősített Hásemivel szemben - konzervatívnak tartják, ugyanakkor a városvezetésben jelentős támogatást vívott ki magának azzal, hogy eddigi nyolcéves tevékenysége alatt enyhített olyan problémákon, mint a levegőszennyezés és a forgalmi dugók. Új mandátuma alatt a reformerek ellenőrzése alatt álló városi önkormányzatot kell majd irányítania. 
Júniusban Kalibáf (egykori országos rendőrfőnök és a befolyásos elitalakulat, a Forradalmi Gárda tisztje) az iráni elnökválasztáson is elindult. Ott hat jelölt közül a második legtöbb szavazatot kapta, de a 16 százaléknyi támogatással jócskán elmaradt a voksolást 51 százalékkal - egy fordulóban - nyerő Haszan Róhánitól, aki időközben már fel is vette ezt a hivatalt.

Hirdetés