2013. szeptember. 06. 13:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 06. 13:18 Világ

Külügyminisztérium: senki se utazzon Libanonba

A Külügyminisztérium konzuli szolgálata az utazásra nem javasolt országok közé sorolta Libanont, mert a tárca szerint a szomszédos Szíria elleni esetleges nemzetközi katonai akció egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat az országban.

A konzuli szolgálat honlapján pénteken közzétett figyelmeztetésben azt javasolták a magyar állampolgároknak, hogy kerüljék vagy halasszák el az utazást Libanonba, mert az ország egész területére nem ajánlják az utazást.

A szíriai események mellett emlékeztetettek arra, hogy augusztus 23-án két rendkívül nagy erejű, kocsiba rejtett bomba robbant Tripoliban, szunnita mecsetek közelében. A támadásban 45-en haltak meg, 280-an súlyosan megsebesültek, és összesen körülbelül 600 embert kellett kórházba szállítani. További gépjárművekbe rejtett bombákat találtak Bejrútban és Dél-Libanonban is. Korábban, július 9-én és augusztus 15-én ugyancsak gépkocsiba rejtett robbanószerrel követtek el merényletet civilek ellen Dél-Bejrútban.

Az utóbbi időszakban több incidens történt a szíriai-libanoni határtérségben is. A szíriai konfliktus egyre nagyobb hatással van Libanonra. Tripoliban rendszeressé váltak az összeütközések, szíriai területekről pedig egyre több rakétacsapás éri az országot, elsősorban Baalbek és Hermel tartományokat – olvasható a konzuli szolgálat figyelmeztetésében.

Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint Libanonba 716 ezren menekültek a szíriai polgárháború két és fél évvel ezelőtti kitörése óta. Libanon eddig nem közölt egyértelmű álláspontot a Szíria elleni katonai fellépéssel kapcsolatban.

Hirdetés