2013. szeptember. 05. 21:31 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 05. 21:29 Világ

Kámforrá váltak a kínai egyke-bírságok

Kínában több tízezer jüan bírságot is fizethetnek azok a városi szülők, akik a törvényt megsértve második vagy harmadik gyermeket is vállalnak, ám a büntetésből befolyt pénz sorsa, rendeltetése ismeretlen - derül ki az elmúlt napok kínai sajtójelentéseiből.

A közelmúltban egy Csöcsiang tartományi ügyvéd fordult az ország 31 tartományi jogú kormányzatához a kérdéssel, mire fordítják az úgynevezett "társadalmi gondoskodás" díját, ám mindössze 17 helyről kapott információt és csupán arra vonatkozóan, hogy mennyi volt a bevételük. Náluk tavaly összesen 16,5 milliárd jüan (620 milliárd forint) folyt be e bírságokból.

A jelentős arányú elutasításról szóló hírekre reagálva megszólalt az országos egészségügyi és családtervezési felügyelet, sürgetve a helyi szerveket, hogy hozzák nyilvánosságra a pénz sorsát. A helyzetet máris körbelengi a gyanú, amely szerint egyes kormányzatok, hivatalnokok nem szabályszerűen jártak el, a büntetés pedig helyenként fontos bevételi forrássá és ezzel céllá vált eszköz helyett.

A helyi kormányzatok meglehetősen nagy szabadságot kaptak a maguk rendelkezései, az összegek meghatározása terén, de a befolyt pénz útja kötelezően a költségvetésbe kell hogy vezessen.

A bírságok nem a családtervezési hivatalok bevételei, nem azok működési költségének fedezete, mivel azt elvben a kormányzati büdzsé tartalmazza. A befolyt összegekből az eredeti szándék szerint közcélú szolgáltatásokat, gyermekeket szolgáló projekteket kell finanszírozni - hangzott a hivatalos válasz.

Több mint tucatnyi ügyvéd kérdésére kiderült az is, hogy megfelelő kapacitások híján az állami számvevőszék az elmúlt években nem vizsgálta e pénzek útját.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.