2013. szeptember. 03. 21:50 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 03. 21:48 Világ

Az oroszok nem akarnak őrködni a szír fegyverek felett

Moszkva visszautasította kedden Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter felvetését, amely szerint Oroszországnak kellene gondoskodnia a szíriai vegyi fegyverek biztonságáról. A lengyel diplomácia vezetőjének javaslata "zavarba ejtő" – mondták az orosz külügyminisztériumban.

Sikorski nyilatkozatában az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint külön kifogásolták azt a gondolatmenetet, amely szerint a Szovjetuniónak köze volt ahhoz, hogy Szíria vegyi arzenálra tett szert, ezért Moszkvának be kellene látnia a maga felelősségét.

"Nem ártana tudatában lenni annak, hogy a Szíriai Arab Köztársaság 1970-es és 1980-as években megteremtett vegyiparának alapját nem szovjet, hanem inkább nyugati technológiák és vegyületek képezték, köztük kettős rendeltetésűek" – hívták fel a figyelmet az orosz külügyminisztériumban.

A lengyel külügyminiszter múlt pénteken azt mondta: "Oroszország folyamatosan azt hangoztatja, hogy ellenzi a vegyi fegyverek bevetését, miközben tudjuk jól, hogy a szíriai arzenál a Szovjetunióból származik, szovjet technológia". Sikorski hozzátette: úgy gondolja, "ha Oroszország kinyilvánítaná, hogy kész szavatolni a szíriai vegyi arzenál biztonságát, az hatással lenne a helyzetre".

Az orosz külügyi tárcánál megjegyezték: "teljes értetlenséggel" állnak a lengyel külügyminiszter azon elképzelése előtt is, hogy Oroszországnak magára kellene vállalnia a felelősséget a szíriai vegyi arzenál biztonságáért.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.