2013. augusztus. 19. 12:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 19. 12:30 Világ

Újabb ellenzékiekre csapott le a kínai rezsim

Őrizetbe vettek egy másként gondolkodó aktivistát Dél-Kínában a hétvégén, és egy másikat nem sokkal korábban Pekingben - derült ki kínai sajtójelentésekből.

Az emberi jogok szószólójaként említett Jang Mao-tungot, közismertebb írói álnevén Kuo Fej-hsziungot nemrégiben Kanton városban vitték el a rendőrök a "közrend megzavarása" miatt. A Global Times című angol nyelvű kínai lap megemlítette, hogy Kuo több jogvédő csoportnak is tagja, és nem ez az első összeütközése a hatóságokkal. Öt évet már börtönben töltött.

A másik ellenzéki, Hszü Csi-jung jogász, július közepén került őrizetbe, és az ügyvédje által rögzített egyik videoüzenetben a napokban arra hívta fel honfitársait, hogy egységesen álljanak ki a demokrácia mellett. Mint mondta: "mindegy, mennyire abszurd a társadalom, ennek az országnak bátor polgárokra van szüksége, akik képesek felállni és kiállni a meggyőződésükért."

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.