2013. augusztus. 01. 21:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 01. 21:01 Világ

Snowden-ügy: Obama lemondhatja szeptemberi moszkvai útját

Csalódottságának adott hangot az amerikai kormány amiatt, hogy Oroszország menedéket nyújtott Edward Snowdennek, a Nemzetbiztonsági Ügynökség volt informatikusának. A Fehér Ház csütörtöki állásfoglalásában közvetve utalt arra, hogy a történtek miatt Barack Obama elnök lemondhatja szeptemberre tervezett moszkvai találkozóját Vlagyimir Putyin elnökkel.

Jay Carney szóvivő azt mondta: "az amerikai kormány szerencsétlen fejleménynek tekinti a történteket, és mélységesen csalódott".

Arra a kérdésre, hogy a Snowden számára biztosított menedékjog érinti-e a Putyinnal való szeptemberi csúcstalálkozóra vonatkozó döntést, a szóvivő úgy válaszolt: "tanulmányozzuk a csúcstalálkozó célszerűségét".

Washingtoni értesülések szerint a Snowden-ügy miatt bizonytalanná vált az a "2+2-es" találkozó is, amelyet jövő hétre terveztek az amerikai fővárosban a két ország külügy-, valamint védelmi miniszterének részvételével. Erre utalt csütörtöki sajtótájékoztatóján a külügyminisztérium illetékese.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség által idézett amerikai tisztviselő azt mondta, hogy az Egyesült Államok ennek a találkozónak a célszerűségét is tanulmányozza. Hozzátette ugyanakkor, hogy végleges döntés még nincs.

Orosz források szerint a "2+2"-es találkozót eredetileg augusztus 9-re tervezték.

Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin elnök külpolitikai tanácsadója korábban Moszkvában igyekezett kisebbíteni az orosz lépés hatását Moszkva és Washington kapcsolataira. Kijelentette: a Snowden körül kialakult helyzet nem annyira súlyos, hogy befolyásolja a két ország viszonyát. Oroszország abban érdekelt, hogy fejlődjenek a kétoldalú kapcsolatok – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.