2013. július. 31. 11:23 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 31. 11:21 Világ

Jezsuitákkal misézett a pápa

A jezsuita rend Rómában szolgáló papjaival mutatott be Ferenc pápa szentmisét zárt ajtók mögött a római Il Gesu templomban szerdán. Kizárólag a rend papjai és a jezsuita intézményekben dolgozók vettek részt a misén, amelyet a Rómában 1556. július 31-én elhunyt rendalapító Loyolai Szent Ignác ünnepén tartottak.

A Róma központjában álló barokk templom, a Chiesa del Gesu építését maga Loyolai Szent Ignác kezdeményezte.

A pápát Adolfo Nicolás generális, a jezsuita rend elöljárója köszöntötte.

A Vatikán közlése szerint az egyházfő beszédében arra buzdította jezsuita testvéreit, hogy Krisztust helyezzék életük középpontjába, félretéve önmagukat. A pápa megemlékezett a szolgálat közben életüket vesztett jezsuitákról is, és szólt Paolo dall'Oglio atyáról, aki két napja Szíriában tűnt el.

A márciusban megválasztott Jorge Mario Bergoglio az első jezsuita pápa.

Ferenc pápát a templom előtt rómaiak tömege üdvözölte.

Hirdetés