2013. július. 29. 11:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 29. 11:16 Világ

Metán pöffenhet ki földrengéskor, nem is kevés

Hozzájárulhatnak a Föld felmelegedéséhez a nagy erejű földrengések, ugyanis üvegházhatású gáztömegeket szabadíthatnak fel. Svájci és német tudósok kutatásából kiderült például, hogy az 1945-ös, 8,1-es erősségű pakisztáni földmozgást követően olyan mennyiségű metángáz került a légkörbe, mely tíz nagy tartályhajó rakományának felelne meg.

Óvatos becslések szerint körülbelül hétmillió köbméter metángáz szabadult fel az óceán talajából - olvasható a Brémai Egyetem közleményében. A metán üvegházhatása mintegy húszsorosa a szén-dioxidénak.

"Méréseink első alkalommal mutatták ki, hogy a földrengések metánhullámok kibocsátásával járnak" - közölte Michael Strasser, a Nature Geoscience című tudományos portálon megjelent tanulmány egyik szerzője, a zürichi Műszaki Egyetem (ETH) kutatója.

Becslésük abból indult ki, hogy a pakisztánihoz hasonló nagyságú földrengések után még egy évszázadon át metán szökik a légkörbe, mielőtt a gázforrás kimerülne. A geológusok 2007-ben több helyen talajmintát vettek a tengerfenékből. Először akkor kezdtek gyanakodni, amikor az egyik mintában metánhidrátot találtak, amely a metángáznak a tengervíz hatalmas nyomása alatt "jéggé fagyott" formája.

További elemzések arra mutattak, hogy az 1945-ös földrengés összefügg a metánkibocsátással. A talajban feltűnő mennyiségű szulfátot és baritot is találtak, amelyek az üvegházhatású gáz felszabadulásakor maradnak vissza.

A kutatók azt tartották a legvalószínűbbnek, hogy a gázkibocsátás az 1945-ös földrengés számlájára írható. A földmozgás feltehetően repedéseket és hasadékokat nyitott a tengerfenéken, ahonnan az addig "fogva tartott" metán kiszabadult. Lehetségesnek tartják, hogy az Indiai-óceán északi részén még jóval több olyan terület van, ahol a földrengés hasonló következményekkel járt.

A tanulmány egy eddig ismeretlen, természetes folyamatot tárt fel, amelynek során üvegházhatású gáz kerül a Föld légkörébe. A Éghajlat-változási Kormányközi Testületnek (IPCC) a jövőbeli becslések alkalmával ezt is figyelembe kell vennie - írták a kutatók.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.