2013. július. 27. 21:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 27. 21:25 Világ

65-en haltak meg az összecsapásokban az egyiptomi kormány szerint

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium szombat esti közleménye szerint összesen 65 halálos áldozata volt a Kairóban reggel lezajlott összecsapásoknak. A nap folyamán Egyiptomban és külföldön több bírálatot fogalmaztak meg az erő túlzott alkalmazása miatt.

A megbuktatott előző államfőt, Mohamed Murszit támogató Muzulmán Testvériség párt szerint Kairóban reggel a hadsereg támadt rá a volt elnök mellett tüntetőkre. A belügyminisztérium viszont közleményében azt állította, hogy a tiltakozó akciónak törvényes eszközökkel vetettek véget, és az összecsapásokat az váltotta ki, hogy a Muzulmán Testvériség provokálta a katonákat.

Az egészségügyi tárca friss közleménye szerint az összetűzésekben összesen 65-en haltak meg, a sebesültek száma megközelíti a 270-et. Ez azt is jelenti, hogy a szombati volt a "legvéresebb" nap Egyiptomban Murszi elnök július 3-i megbuktatása óta.

A nap folyamán egyiptomi és külföldi politikusok is bírálták a hatóságokat az erő túlzott alkalmazása miatt. Közéjük tartozott Mohamed el-Baradei, a korábbi ellenzékiből lett egyiptomi alelnök, aki egy Twitter-üzenetben elítélte az erő aránytalan bevetését, és együttérzését fejezte ki a halálos áldozatok miatt. Az Európai Unió részéről Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő a szemben álló feleket az erőszakos cselekmények beszüntetésére szólította fel, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke pedig ijesztőnek nevezte az erőszak egyiptomi fokozódását.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.