2013. július. 16. 08:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 16. 08:39 Világ

17 börtön több ezer lakója folytatja az éhségsztrájkot

Tizenhét börtön több mint 2500 foglya tart éhségsztrájkot több mint egy hete Kaliforniában: az ellen tiltakoznak, hogy a börtönhatóságok évek óta csaknem teljes elszigeteltségben tartják azokat, akikről feltételezik, hogy bandákkal állnak kapcsolatban.

Egy éven belül ez már a harmadik - és a legnagyobb - ilyen éhségsztrájk a kaliforniai börtönökben, ahol egyes rabokat akár napi 23 órán át is magányos elzártságban tartanak, és akkor is egyedül vannak, amikor egy órára kiengedik őket testedzésre.

A kaliforniai büntetés-végrehajtási és rehabilitációs hivatal tájékoztatása szerint a tiltakozó akcióban részt vevők száma jelentősen csökkent július 8-a óta, amikor mintegy 30 ezer elítélt kezdte el visszautasítani az ételt, mindamellett 2572-en még hétfőn is sztrájkoltak.

A mostani tiltakozás olyan időben zajlik, amikor nyilvános vizsgálat folyik a kaliforniai börtönhálózat túlzsúfoltsága ügyében. Egy bírósági döntés arra utasítja az államot, hogy a zsúfoltság enyhítésére mielőbb engedjen szabadon mintegy tízezer foglyot, vagy találjon más megoldást az elhelyezésükre.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?