"Gumilövedékkel támadtak, aztán jött az éles lőszer" - vérengzés után kórházi káosz Egyiptomban
Eltérő leírást adnak a vasárnap esti, lövöldözésbe torkolló tüntetésről a Murszi-párti tüntetők és a hadsereg. A katonaság szerint úgy zajlott, hogy egy terrorista csoport meg akarta rohamozni a laktanyát, a hadsereg pedig viszonozta a támadást. A tüntetők szerint békés tüntetést torolt meg a hadsereg.
Zsúfolásig megtelt az egyik kairói kórház hétfőn a köztársasági gárda laktanyája előtt történt vérengzés miatt, amelyben kórházi források szerint több mint ötvenen vesztették életüket, a sebesültek száma pedig meghaladja a négyszázat.
A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó sebesültek története ugyanúgy kezdődik: hajnal volt, imádkoztak, majd valaki kiáltott, és egyszer csak a hadsereg sortüze alá kerültek.
"Könnygázzal, madársöréttel, gumilövedékkel támadtak ránk. Aztán következett az éles lőszer" - mondta Abdel-Azíz Abdel Sakua, akinek a jobb lábát érte golyótalálat. A 30 éves szakállas férfi sok más emberrel együtt Kairó külvárosából indult el, hogy a Mohamed Murszi demokratikusan megválasztott elnököt megbuktató "katonai puccs" ellen tiltakozzon. Mint mondta, azért ment, hogy békésen tüntessen a köztársasági gárda épületénél, ahol Murszit őrzik. A katonák támadása mindenkit váratlanul ért - tette hozzá.
A katonaság szerint másképp történt
Sakua elbeszélése az iszlamista vezető megbuktatása óta eltelt időszak legvéresebb incidenséről szemben áll azzal, amit a hadsereg hivatalosan közölt. Az arab ország egyre mélyebb megosztottságáról árulkodó esemény a katonaság szerint úgy zajlott, hogy egy terrorista csoport meg akarta rohamozni a laktanyát, miközben egy katona meghalt, 40 pedig megsebesült. Egy katonai forrás azt közölte: a hadsereg viszonozta a tüzet, amikor a fegyveresek rájuk támadtak. Az egyiptomi hadsereg azt is visszautasítja, hogy a múlt héten puccs történt volna az észak-afrikai országban és álláspontja az, hogy csak a nép akaratának szereztek érvényt, miután június 30-án milliók vonultak az utcára Mohamed Murszi lemondását követelve.
Egy másik demonstráló, Szaber el-Szabé is arról számolt be a brit hírügynökségnek, hogy a hadsereg először könnygázt használt ellenük, majd tüzet nyitott rájuk, aminek nyomán több demonstráló hanyatt vágódott. "A katonák éles lőszerrel lőttek ránk" - nyomatékosította a férfi, hozzátéve, hogy ezután katonák kíséretében páncélozott járművek hajtottak ki a laktanyából. Nem sokkal később pedig Szabé azt érezte, hogy valami erősen eltalálta a fejét, majd ömleni kezdett belőle a vér.
Káosz a kórházban
A brit hírügynökség helyszínen járt tudósítója szerint a megbuktatott elnök melletti tüntetések fő helyszínétől kevesebb mint egy kilométerre, a Kairó északkeleti részén található Nászr városi kórházban az orvosok és a nővérek kétségbeesetten rohantak föl-alá a folyósokon, ahol sebesült férfiak tucatjai vártak az ellátásra. A falon kézzel írt listákon olvasható az orvosi kezelésre szorulók neve, de pontosan nem tudni, hányan vannak, és hányan haltak meg. Musztafa Salabi, a kórház egyik fiatal orvosa azt mondta, hogy legalább 45 holttestet számolt és több mint 400 sebesültet, akiknek tizede súlyos állapotban van, többségüket éles lőszer találta el. Egy másik orvos idegesen kiabálva hajtotta el a kórházból a kérdezősködő újságírókat.
A sebesültek közül néhányan azt mondták, nem értik, miért nyitna tüzet a hadsereg, egy olyan szervezet, amelyben teljes mértékben megbíznak. Az egyik kórházi ágyon fekvő 25 éves Mahmúd Abdel Kader az előjogaikat megtartani akaró katonai tisztségviselőket okolja a történtekért, nem pedig az egyszerű sorkatonákat, akik ugyanolyan hétköznapi egyiptomiak, mint ő. Szerinte a külföldi és helyi erők megrémültek attól, hogy Egyiptom tovább halad a politikai iszlám útján, és a régió többi része is követni fogja. "Ez az iszlámról szól, nem többről és nem kevesebbről" - hangsúlyozta.