A Fekete-tengeren fogták el a menekültektől zsúfolt vitorlást
A román határőrség hajója egy vitorlásra bukkant a Fekete-tengeren, a román partoktól mintegy 12 kilométerre. A fedélzeten 33 szíriai bevándorló - köztük 8 nő és 7 gyerek -, valamint 2 török embercsempész volt
Illegális szíriai bevándorlókat fogott el a román határőrség szombaton a Fekete-tengeren: az illetők török embercsempészek segítségével akartak eljutni az Európán belüli szabad mozgást lehetővé tevő schengeni övezetbe. Ennek Románia egyelőre nem tagja, de a Romániával határos Magyarország igen - emlékeztet a hírről vasárnap beszámoló AFP francia hírügynökség.
A román határőrség hajója egy vitorlásra bukkant a Fekete-tengeren, a román partoktól mintegy 12 kilométerre. A fedélzeten 33 szíriai bevándorló (köztük 8 nő és 7 gyerek), valamint 2 török embercsempész volt. A vasárnapi közlemény szerint a hajót bekísérték egy román kikötőbe, s a rajta lévő személyek ellen eljárást indítottak. "A Fekete-tengeren ez az első ilyen jelentősebb eset 2011 vége óta" - mondta a román határőrség egyik szóvivője.
Szíriában 2011 tavaszán kezdődött el a felkelés Bassár el-Aszad elnök kormányzata ellen, s az események később polgárháborúhoz vezettek. A harcoknak, különböző erőszakos akcióknak eddig több mint százezer halálos áldozata van.