2013. július. 03. 18:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 03. 19:48 Világ

Bejelentette: két hét múlva lemond II. Albert belga király

II. Albert belga király szerdán bejelentette, hogy leköszön a trónról július 21-én, a belgák nemzeti ünnepén.

A 79 éves államfő kora esti rendkívüli rádió- és tévébeszédében jelentette be, hogy lemond a trónról legidősebb fia, az 53 éves Fülöp herceg javára. Döntését hajlott korával és egészségügyi gondjaival indokolta. Július 21. jeles nap az ország történetében, 1831-ben ezen a napon lépett trónra I. Lipót, a Belga Királyság első uralkodója. A király a bejelentés előtt hivatalában fogadta Elio Di Rupo miniszterelnököt és a kormány tagjait.

A belga király szerepe nagyrészt ceremoniális, de II. Albertra komoly feladat hárult a 2010-2011-es súlyos belpolitikai válság idején, amikor Belgiumban rekordideig, 541 napon át nem működött központi kormány.

II. Albert 1993-ban lépett trónra. Hat évvel később a belga sajtó hírül adta, hogy a királynak a '60-as években egy házasságtörő viszonyból van egy negyedik gyereke, egy lány. A most 45 éves Delphine Boel néhány hete bírósághoz fordult és DNS-vizsgálatot követelt. A bíróság őszre napolta a döntést.

A Belgiummal szomszédos Hollandiában 33 év után idén április utolsó napján mondott le a trónról Beatrix királynő.

 

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.