2013. június. 21. 10:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 21. 10:15 Világ

Tízezreket telepíthetnek ki Kanadában az árvíz miatt

Árvíz miatt több mint százezer embert készülnek átmenetileg kitelepíteni a következő napokban Kanada délnyugati részén, egy nő már meghalt – közölték pénteken a helyi hatóságok.

Alberta tartomány déli részén, Calgary elővárosaiban is kiléptek a folyók a medrükből az eső miatt. A heves áradat utakat, hidakat, járműveket mosott el, és elárasztotta az épületeket. Másutt a víz fákat és villanyoszlopok döntött ki. Egy nőt elsodort az ár.  

Sárlavina miatt lezárták a Kanadát átszelő autópálya egyes szakaszait, aminek következtében teljesen elszigetelődött a külvilágtól Banff és Canmore városa. Az előrejelzések szerint a következő két napban további esőzések súlyosbíthatják a helyzetet.  

Az egymilliós Calgary város hat, az Elbow folyó mentén fekvő kerületében szükséghelyzetet hirdettek ki. Az emberek kimenekítését szakaszosan valósítják meg.

Egy rendőr elmondta, hogy itt sok embert egyenesen a házuk tetejéről kellett kimenekíteni. Calgarytól délre, a High folyónál a hatóságok felkérték a motorcsónak-tulajdonosokat, hogy segítsenek a háztetőkre menekült emberek evakuálásában.  

Stephen Harper kanadai kormányfő utasítást adott a helyi hatóságoknak, hogy nyújtsanak segítséget a bajba jutott embereknek. A munkálatokból kiveszi a részét a légierő is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.