Meghúzzák a nadrágszíjat az izraeli hadseregnél
Benni Ganc izraeli vezérkari főnök újabb két megszorító intézkedésről döntött a megkurtított katonai költségvetés miatt – írta a Jediót Ahronót című napilap szerdán.
A tartalékosok behívásának felfüggesztése mellett kevesebb külső szakértő és tanácsadó segítségét kéri az izraeli hadsereg, valamint beszüntetik a külföldi kiküldetéseket.
A lapnak név nélkül nyilatkozó katonai forrás szerint ezeket a megszorításokat már évekkel ezelőtt végre kellett volna hajtani, mert az utóbbi években számos tiszt jutalomként, fölöslegesen utazott külföldre katonai delegációkkal.
A vezérkari főnök kedden egy dél-izraeli katonai bázison bejelentette, hogy a hadsereg folytatja hatékonyságnövelő intézkedéseit. "A következő évek gazdasági helyzete nem lesz könnyű, de úgy vélem, megbirkózunk a nehézségekkel" – mondta.
A népszerű napilap "Útban a vizsgálóbizottság felé" című cikkének szerzője élesen bírálta a katonai költségvetés hárommilliárd sékeles (körülbelül 180 milliárd forintos) csökkentését, és azt állította, hogy az a 2006. július előtti állapotokba veti vissza a hadsereget.
A második libanoni háború után létesült vizsgálóbizottság megállapította, hogy akkor felkészületlenül érte a hadsereget a hadviselés, elsősorban a tartalékosok gyakorlatozásának hiánya miatt.
A jelentés után katonai reformokat hajtottak végre Izraelben, rendszeressé tették a tartalékosok hadgyakorlatait, de kedden bejelentették, hogy a költségvetési megszorítások miatt leállították a tartalékosok 2013-ra tervezett kiképzését, sőt, a behívásukat is felfüggesztik.