2013. május. 27. 05:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 27. 05:50 Világ

Francia álriporton húzták fel magukat a szerbek

Belgrád magyarázatot kíván kérni Párizstól az állítólagos szerbiai fegyvercsempészetről szóló, a France2 francia köztévében sugárzott álriporttal kapcsolatban - közölte Ivan Mrkic szerb külügyminiszter.

A Blic című napilapban hétfőn megjelent nyilatkozatában Mrkic közli, hogy a külügyminisztérium komolyan veszi az esetet, és maradéktalanul tisztázni kívánja. Mint mondta: bizarr történetről van szó, amely nagy károkat okoz Szerbiának. A Blicben vasárnap jelent meg egy cikk arról, hogy a francia tévé márciusban nyolcperces riportfilmet sugárzott a Szerbiából Franciaországba irányuló állítólagos fegyvercsempészetről. A szerbiai hatóságok nyomozást indítottak az ügyben, és mint kiderült, a francia köztévé álriportot sugárzott álszereplőkkel. 

Az újság szerint két francia újságíró februárban járt Szerbiában, hogy riportot készítsen a fegyvercsempészetről, és ehhez segítségükre volt egy szerb hírügynökség újságírója, aki vállalkozott arra, hogy talál valakit, aki kész a tévének beszélni az állítólagos illegális fegyverkivitelről. Ehhez beszervezte nagybátyját, akinek már korábban volt dolga a rendőrséggel, s aki 800 euróért hajlandó volt kamerák elé állni. A nagybácsi komája is - akinek ugyancsak priusza van - szerepet vállalt a Belgrád melletti Umka településen forgatott filmben, és be is szerezte családtagjaitól a történethez elengedhetetlenül szükséges pisztolyokat, illetve szert tett egy automata fegyverre is a francia újságíróktól kapott pénzből. 

A főműsoridőben sugárzott, exkluzívként bemutatott film egy francia kaszinóban történt rablással kezdődik, amelyet  térfigyelő kamerák rögzítettek. Szó van benne arról, hogy a Franciaországba csempészett fegyverek 95 százaléka a Balkánról érkezik, és azt sugallja, hogy Szerbiában gyakorlatilag "minden sarkon" be lehet szerezni fegyvereket. 

A fegyvercsempészekként bemutatott férfiak símaszkkal takarták el arcukat, és felmondták a francia újságírók által kért szöveget. A Blic szerint tíz nappal ezelőtt a szerb hatóságok előállították őket, és egyikük a kihallgatáson minden beismert, elmondta azt is, hogy a filmforgatás után a fegyvereket visszaadta rokonainak. A két férfi ellen törvénytelen fegyvertartás és robbanóanyag birtoklása miatt indult bűnvádi eljárás, a szerb újságíró sorsáról egyelőre nem döntött az ügyészség.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.