2013. május. 24. 15:54 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 24. 17:20 Világ

Rendőrökkel van tele egy londoni reptér, vészjeleket adott egy repülő

Manchester helyett a londoni Stansted repülőtéren landolt egy pakisztáni utasszállító repülő, egyelőre nem tudni, pontosan miért. Két embert őrizetbe vettek.

A pakisztáni légitársaság gépét átirányították, így Manchester helyett Londonban szállt le. Az essexi rendőrség egyik szóvivője szerint baleset történt a repülőn, de részleteket nem mondott.

A Reuters brit biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy nem történt terrortámadás, de két embert veszélyeztetés miatt letartóztattak. A BBC hivatalosan meg nem erősített értesülése szerint a két gyanúsított előzőleg azt állította, hogy fegyver vagy robbanószerkezet van náluk. A BBC idézte a gép egyik utasát, aki egy pakisztáni televíziónak telefonon azt mondta: a fenyegetések azután hangzottak el, hogy néhány utas valamin összevitázott.

Az első jelentésekből csak annyi derült ki, hogy a pilóta "fedélzeti incidenst" jelzett a brit légi irányításnak, és a gép jeladóját vészhelyzeti üzemmódra kapcsolta.

A Sky News szerint a brit légtérben Typhoon vadászgépek kísérték a pakisztáni utasszállítót, a londoni leszállás rendben ment. A fedélzetén 297 ember volt és 14 fős személyzet. A két Typhoon az angliai Conningsby légitámaszpontjáról szállt fel, és közrefogták a pakisztáni gépet. A Boeinget a repülőtér egy félreeső részére irányították.

Egy repülésbiztonsági szakember a BBC-nek azt mondta: vadászgépet ilyen esetben akkor vetnek be, ha például bombatámadás, gépeltérítés gyanúja merült fel, vagy a repülő valamiért nem kommunikál a földi irányítással. Sokszor aztán kiderül, hogy utas vagy utasok okoznak felfordulást a fedélzeten, és ezért van szükség biztonsági intézkedésekre. A mostani esetnél az az érdekes, hogy a gép mindössze tíz perccel a landolás előtt váltott irányt, és ez valamilyen súlyos baleset lehetőségére utal - tette hozzá.

A Heathrown is baj volt

Néhány órán belül ez volt a második rendkívüli légközlekedési esemény Nagy-Britanniában.

Péntek délelőtt a British Airways egy Airbus A319-es repülőgépe, amely a londoni Heathrow repülőtérről Oslóba tartott, hajtóműtűz miatt visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre. A 75 utas és a személyzet vészcsúszdákon hagyta el a gépet, a kiürítéskor hárman könnyebben megsérültek.

Az eset után több órán át zárva volt Heathrow mindkét kifutópályája, és hozzávetőleg kétszáz járatot törölni kellett.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.