Aszad győzne a terror felett és békés megoldást keres a válságra
Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön kijelentette: eltökélt, hogy győzelmet arasson a terrorizmus felett, ám egyben békés megoldást keres az országát sújtó válságra.
A szíriai Nemzeti Ellenzéki Koalíció korábbi vezetője, Ahmed Moáz el-Hatíb csütörtökön azt javasolta Facebook-oldalán, hogy engedélyezzék a szabad eltávozást Aszadnak és rendszer 500 vezetőjének, amennyiben hajlandóak lemondani a hatalomról. Azt is javasolta, hogy a "békés átmenet" alapelvének elfogadása után 20 nappal az elnök adja át a hatalmat Farúk as-Saraa alelnöknek vagy Vael Nadír al-Halaki kormányfőnek.
A szunnita Farúk as-Saraa korábban kétkedve nyilatkozott a lázadók ellen végrehajtott fegyveres akciókról és válság politikai megoldását szorgalmazza a katonai helyett.
Az átmenet elvének elfogadása fejében Moáz el-Hatíb szerint garantálnák Aszadnak, valamint az általa kiválasztott 500 embernek – családtagjaikkal és gyermekeikkel együtt – hogy szabadon távozhassanak bármely országba, amely hajlandó befogadni őket.
Most először történt meg, hogy egy ellenzéki vezető mentességet ajánlott Aszadnak és a rezsimje tagjainak.
Ha Aszad elfogadja a kezdeményezést, egy hónapja lesz a hatalomátadásra, a jelenlegi kormány pedig 100 napig lesz a helyén, az új kabinet megalakulásáig – ígérte az ellenzéki vezető.
Ezalatt a 100 nap alatt a kormány átszervezi a biztonsági szolgálatokat és a hadsereget, szabadon engedi a fogva tartottakat, és szabad utat biztosít minden humanitárius segítségnek –mondta az ellenzéki vezető.
"A 100 nap leteltével a kormány átadja hatásköreit a nemzetközi garanciákkal megalakuló átmeneti kormánynak, amely előkészíti az új Szíria megalapítását" – így Hatíb.
Az ellenzéki koalíció szóvivője, Háled Száled szerint egyéni kezdeményezésről van szó, amelyet benyújtanak a koalíciónak is. Nem tudni, hogy az ellenzéki koalíció, amely csütörtökön kezdett háromnapos tanácskozást Isztambulban, támogatja-e az elgondolást.
Közben Törökország "biztonsági kerítést" épít Szíriával közös határa 2,5 kilométer hosszú szakaszán, Hatay tartományban, Cilvegözü határállomás közelében, hogy jobban tudja ellenőrizni a határt – jelentette be Hayati Yazici vámügyi és kereskedelmi miniszter.
A biztonsági kerítés szögesdrótból és falból áll majd, amelyen megfigyelő kamerákat helyeznek el, hogy megakadályozzák a Szíria irányából történő beszivárgásokat – mondta a miniszter.
Törökország a szíriai lázadókat támogatja, és körülbelül 400 ezer szíriai menekültet fogadott be. A szíriai polgárháborúnak eddig több mint 80 ezer halottja van.