Újabb önégető halt meg Bulgáriában
A kórházban belehalt sérüléseibe pénteken az a 47 éves férfi, aki két nappal ezelőtt gyújtotta fel magát Bulgáriában. A február óta tartó önégetési hullámnak ő a hatodik halálos áldozata.
Venciszlav Kozarevet szerdán súlyos állapotban szállították kórházba, testfelületének 85 százaléka megégett - közölte a férfit ellátó szmoljani intézet. A rendőrség szerint "személyes okok" vezettek Kozarev tettéhez.
A gazdasági megszorító intézkedések, a szegénység növekedése és a hirtelen megugrott rezsiköltség miatt idén februárban kezdődtek tiltakozó akciók Bulgáriában. A megmozdulások részeként sorozatos önégetések történtek. Eddig heten próbáltak ezzel a módszerrel véget vetni az életüknek a válság kezdete óta. Hárman politikai okok miatt, míg mások személyes indítékok alapján gyújtották fel magukat. Közülük csak egy ember maradt életben.
A tiltakozások hatására idén február 19-én lemondott a Bojko Boriszov vezette jobboldali kormány. Május 12-én előre hozott választásokat tartanak a balkáni országban.