2013. április. 20. 07:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 20. 21:42 Világ

Földrengés rázta meg Kínát - sok a halott

Legalább 156 ember meghalt, és több mint 5600-an megsebesültek a nyugat-kínai Szecsuan tartományban szombaton történt erős földrengésben - közölte a kínai állami média.

A kínai földrengés-előrejelző központ 6,6-ra tette a földmozgás erejét, amely központja Lusan megye Jaan városa közelében volt 13 kilométeres mélységben. Több utórengése is volt.

A földrengést a Szecsuanhoz közeli négy másik tartományban is érezni lehetett. A helyi lakosok szerint mintegy 20 másodpercen át mozgott a föld, és tetőcserepek hullottak az épületekről.

A kínai állami média közlése szerint legalább 156-an meghaltak, és több mint 5600-an megsebesültek. A televízió képsorain romba dőlt és megrongálódott házak tömege látható, törmelékhegyek. Eddig több mint 30 embert emeltek ki a romok alól. Sokan várnak elsősegélyre, többeket kórházba szállítottak.

 A hatóságok több ezer rendőrt és katonát, továbbá tűzoltókat, egészségügyiseket küldtek a térségbe, hogy segítsék a katasztrófamentők munkáját. Nyolc minisztérium közös munkacsoportja ugyancsak a helyszínre utazott. Egy katonákat a helyszínre szállító jármű a folyóba csúszott, egy katona bizonyosan életét vesztette.

A szakemberek a másodlagos károk megelőzésére hívják fel a figyelmet, rengeteg épület van labilis állapotban, tartani lehet földcsuszamlásoktól, sziklaomlásoktól, folyópartok beszakadásától.

A kínai kormányfő, Li Ko-csiang szintén Jaanba indult, s azt hangsúlyozta, hogy az első 24 óra rendkívül fontos az emberéletek megmentése szempontjából, ezért minden erőfeszítést ennek kell alárendelni. Jaan lakossága 1 millió 530 ezer fő, környékén óriáspandák laknak. Körülbelül 140 kilométerre található a tartományi székhelytől, Csengtutól. Csengtu repülőterét átmenetileg lezárták, a vonatok indulását és fogadását felfüggesztették.    

A 2008 májusában történt szecsuani földrengésnek 19 ezer halottja volt.

 

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.