2013. április. 16. 16:57 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 16. 16:55 Világ

Obama számol az észak-koreai provokációval

Az amerikai elnök további provokatív lépésekre számít Észak-Korea részéről a következő hetekben, de azt nem hiszik Washingtonban, hogy a kelet-ázsiai ország képes atom robbanótöltetet szerelni ballisztikus rakétára.

Barack Obama erről az NBC televízióban beszélt kedden. Közölte: remélik, hogy megtudnak birkózni ezekkel a provokációkkal, és át lehet lépni egy következő fázisba, amikor az észak-koreaiak már diplomáciai úton próbálnak megoldani egyes ügyeket. A felvétel még hétfőn készült, mielőtt Bostonban pokolgépek megöltek három embert és megsebesítettek több mint százat.

Az elmúlt hetek egy sor kardcsörtető megnyilvánulása után Phenjan ismét megfenyegette Dél-Koreát, és bocsánatkérést követelt tőle az Észak-Korea elleni megmozdulások miatt. Elutasította az amerikai tárgyalási kezdeményezéseket is, de egy amerikai katonai forrás szerint az észak-koreai vezetés kiutat keres a túlfűtött retorikájából.

Obama úgy véli, hogy Észak-Korea kardcsörtetése a régi viselkedési mintára hasonlít. Ehhez folyamodott a mostani vezető, Kim Dzsong Un apja és nagyapja is. Amikor elnök lettem, világosan leszögeztem, hogy nem jutalmazzuk az ilyen provokatív magatartást - mondta.

Az Egyesült Államok ugyanakkor óvintézkedéseket tesz. Biztosnak kell lennünk abban, hogy foglalkozunk minden ottani eshetőséggel. Éppen ezért szerveztük át rakétavédelmi rendszerünk területi elhelyezkedését - hogy megvédjük magunkat minden számítási hibájuktól - magyarázta az elnök.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.