2013. április. 12. 12:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 12. 14:16 Világ

Vádat emeltek Christian Wulff ellen

Megvesztegethetőség miatt vádat emelt a hannoveri ügyészség Christian Wulff volt német államfő ellen pénteken.

Az ügyészség közleménye szerint a nyomozás során megalapozottnak bizonyult a gyanú, hogy 2008-ban David Groenewold producer azzal motiválta egy film támogatására az akkor Alsó-Szászország tartomány miniszterelnökeként dolgozó politikust, hogy hozzájárult egy utazásának költségeihez. A producert vesztegetéssel vádolta meg az ügyészség. A hatóság a volt államfőnek és a producernek is felajánlotta, hogy pénzbüntetés ellenében vádemelés nélkül zárja le az eljárást. Ezt mindketten elutasították.

Christian Wulff az első német szövetségi exelnök, akit megvádoltak bűncselekmény elkövetésével. A hannoveri tartományi bíróság várhatóan hónapokon belül dönt arról, hogy elindulhat-e a per. A volt államfőt akár öt év börtönbüntetésre is ítélhetik.

A kormányzó konzervatív CDU politikusa 2012 februárjában kényszerült lemondásra, miután a nyomozó hatóság kérte a törvényhozástól mentelmi jogának felfüggesztését, hogy eljárást indíthasson ellene. 

Az ügy előzménye, hogy a Bild című lap 2011 decemberében Christian Wulff gazdag vállalkozókhoz fűződő ellentmondásos kapcsolatairól közölt cikkeket. A bulvárlap ingyenes nyaralástól rendkívül kedvezményes hitelig ügyek egész soráról számolt be. A hatóság a cikkek alapján kezdett vizsgálódni, és számos irányban nyomozott. Végül csak a 2008-as müncheni Oktoberfesten tett látogatás költségeinek részleges átvállalásával kapcsolatban találta igazolhatónak a korrupciós bűncselekmény gyanúját.

Az ügyészség pénteki közleménye szerint David Groenewold 510 euróval hozzájárult a politikus és családja müncheni szállodai költségeihez, 209,40 euró értékben átvállalta a Wulff házaspár egy vendéglői vacsorájának költségét, további 3209 eurót pedig arra fordított, hogy rendezze a házaspár és a társaságukhoz tartozó további 6-7 személy sörfesztiváli látogatása során keletkezett számlákat. 

A producer a bajor fővárosban tett kirándulás után egy nappal írásban megkérte Christian Wulffot, hogy tartományi miniszterelnökként járjon közben a Siemens vállalatnál egy film ügyében. A politikus eleget tett a kérésnek, egy levélben a Siemens igazgatótanácsi elnöke, Peter Löscher figyelmébe ajánlotta az alkotást, és annak támogatására kérte őt - áll az ügyészség közleményében.

Christian Wulff a háború utáni Németország tizedik szövetségi elnöke volt. Az 53 éves politikus volt a legfiatalabb német államfő, és ő töltötte be a legrövidebb ideig - összesen 598 napig - a tisztséget, 39 éves felesége, Bettina Wulff pedig a legfiatalabb német elnökfeleség volt.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.