2013. április. 12. 14:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 12. 14:05 Világ

Levélbombát küldtek egy szerkesztőségnek olasz anarchisták

Az olasz Informális Anarchista Föderáció (FAI) és a Nemzetközi Forradalmi Front (FRI) nevű szervezetek vállalták magukra pénteken a La Stampa torinói napilap szerkesztőségébe a héten postázott levélbombát, mely mindazonáltal nem robbant fel.

A FAI és az FRI egy másik olasz napilaphoz, a genovai Il Secolo XIX-hoz juttatta el azt a közös levelét, amelyben beismerte a robbanószerkezet elküldését. A terrorizmusellenes olasz ügyészség hitelesnek minősítette a FAI és az FRI levelét.

A szélsőséges szervezetek tagjai a 2012 májusában Genovában elkövetett merényletre hivatkoztak, amelyben a nyílt utcán lábon lőtték Roberto Adinolfit, az Ansaldo Nucleare állami atomenergetikai intézet ügyvezető igazgatóját. A FAI és az FRI a mostani levélben egyértelmű tette, hogy az akcióval az Adinolfi elleni merénylet miatt letartóztatott két anarchista melletti szolidaritást kívánták jelezni. Közölték azt is, hogy újabb akciókra készülnek ugyanezzel a szándékkal. 

A FAI 2003 óta ismert, amikor az Európai Unió intézményeihez küldött levélbombákat. Számos olasz politikushoz intézett halálos fenyegetést, lövedékekkel teli borítékkal, közöttük Romano Prodi és Silvio Berlusconi volt kormányfőhöz. 2010-ben levélbomba robbant Svájc, Chile és Görögország római diplomáciai képviseletein, megsebesítve a követségek munkatársait. 

2011-ben az Equitalia olasz adóügynökség vezérigazgatójának a kezében robbant FAI-levélbomba. Ezt az Adinolfi merénylet követte. A pénteki olasz sajtó felhívta a figyelmet arra, hogy az országban működő anarchista szervezetek tevékenysége egyre inkább összeforr, a nyomozók szerint ezt bizonyítja az is, hogy a levelet a FAI és az FRI immár közösen írták alá.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.