Hárman erőszakoltak meg egy amerikai turistát egy buszon
Egy brazíliai kisbuszon három férfi megerőszakolt egy amerikai turistanőt, miután a kísérőjét megkötözték és összeverték Rio de Janeiróban.
Az O Globo című brazil lap rendőrségi forrásra hivatkozó hétfői beszámolója szerint a három brazil, közöttük a busz sofőrje, vaspálcával felfegyverkezve akkor támadta meg a párt, amikor az Copacabana városrészben felszállt a buszra. A tettesek lezavarták a többi utast a buszról, majd összeverték és összekötözték a páros férfitagját, a nőt pedig megerőszakolták.
Ezután után arra kényszerítették a párost - amelynek a nemzetiségét a rendőrség még nem erősítette meg -, hogy bankautomatából pénzt vegyenek ki, és vásárlásaikat fizessék ki. Amikor az áldozatok elérték a bankkártyájukon meghatározott limitet, a tettesek a pár által bérelt apartmanhoz hajtottak a busszal, hogy ott újabb összeget csikarjanak ki tőlük. Az áldozatokat csak 6 óra múlva, a Rio de Janeirótól 45 kilométerre északkeletre található Itaborai városban hagyták futni.
A rendőrség két elkövetőt - közöttük a buszsofőrt - már őrizetbe vett, harmadik társukat még keresik. A megerőszakolt turistanő a lefogottakban felismerte a támadóit. A brazil lap szerint ugyanezek a férfiak egy héttel korábban egy brazil nőt is megerőszakoltak.
A dpa német hírügynökség jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló jellegű bűncselekmény keltett nagy nemzetközi visszhangot tavaly decemberben, amikor Indiában csoportosan megerőszakoltak és összevertek egy 23 éves nőt, aki később belehalt a sérüléseibe. Ezekben a napokban kezdődik Indiában azoknak a férfinak a pere, akik márciusban csoportosan megerőszakoltak egy 39 éves svájci nőt.
A német hírszolgálati iroda hangsúlyozta, hogy a csoportos nemi erőszak kedvezőtlen fényt vet Rióra, hiszen jövőre labdarúgó-világbajnokságot rendeznek Brazíliában, és Rio de Janeiro a 2016-os olimpiai játékok egyik helyszíne.