2013. március. 25. 10:41 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 25. 10:41 Világ

Egy amerikai szerint is használt vegyi fegyvert az Aszad-rezsim

Egyre több bizonyíték van arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje az elmúlt két év folyamán bevetett "legalábbis egy kis mennyiségű" vegyi fegyvert a lázadók ellen a polgárháborúban - jelentette ki Mike Rogers, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke.

"Úgy gondolom, teljesen világos, hogy ezt a vörös vonalat átlépték" - mondta Rogers a CBS amerikai tévécsatorna Face the Nation című vasárnapi interjúműsorában, hozzátéve: ideje már, hogy az Egyesült Államok közbelépjen. Mint mondta, az, hogy Aszad utasítást adott Scud rakéták bevetésére civilek ellen, "már magában is cselekvést igényel". A szíriai lázadók és civilek "tömeges mészárlása már Izrael küszöbéig ér el" - fűzte hozzá.

"Egyre inkább destabilizáló esemény ez a Közel-Keleten - folytatta a bizottsági elnök. - arab ligabeli szövetségeseink gyakran beszélnek velünk, és ahogy én látom, frusztrálja őket az amerikai vezetői képesség hiánya a teendőket illetően." Megjegyezte ugyanakkor, hogy az esetleges beavatkozás "nem jelenti a 101-es légi szállítású hadosztályt és hajókat, csak kis csapatokat speciálisan kiképezve az ellenzék harci felkészítésére".

"Az elnök (Barack Obama) elment a Közel-Keletre, és azt mondta, "nehéz döntés: ha bemegyek, az lehet, hogy hiba, ha nem megyek be, az is lehet, hogy hiba". A döntésképtelenség veszélyes ebben az ügyben" - vélekedett Mike Rogers.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?