2013. március. 09. 22:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 09. 22:18 Világ

Ezrek tüntettek Ljubljanában is

A demonstrálók a politikai elit és a korrupció ellen vonultak utcára, mielőbbi választásokat követelve, miután a múlt héten megbukott a konzervatív kormány.

A rendőrség szerint ötezer, a szervezők szerint legalább tízezer ember vonult az utcára a szlovén fővárosban, hogy tüntessen a politikai és gazdasági elit, a korrupció, illetve az ország gazdasági és szociális helyzetének romlása ellen. 

A ljubljanai parlament február 27-én konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal leváltotta a korrupcióval meggyanúsított Janez Jansa miniszterelnököt, aki nem tudott elszámolni a magánszámláján lévő 210 ezer euróval.

Jansa jobbközép kormánya mindössze 13 hónapig volt hatalmon, helyére a parlament döntésének megfelelően a legnagyobb ellenzéki párt, a baloldali Pozitív Szlovénia ideiglenes elnöke, Alenka Bratusek lépett. Bratusek számára néhány nap áll még rendelkezésre, hogy új kormányt alakítson. Rögtön megválasztása után letette a hivatali esküt, és rövid beszédében arra tett ígéretet, hogy minden tőle telhetőt megtesz a demokráciába vetett bizalom és a jogrend helyreállítása érdekében.

Erre utalva írták a transzparensekre a tüntetők: "Nem kormányváltást, hanem forradalmi változásokat követelünk". "Nem vagyunk sem jobb-, sem baloldaliak, mi vagyunk a nép, amely torkig van veletek" - hangsúlyozták a tiltakozók, akik felhívták arra is a figyelmet, hogy az új kormánynak ugyanolyan lesz a struktúrája és a szemlélete, mint az előzőnek. Ezért követeltek új választásokat, amelyeken - mint jelezték - ki akarják buktatni a parlamentből a jelenlegi pártokat.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 04. 14:50

Bátonyi Péter, a minisztériumból kirúgott művészettörténész: Nem vagyok hajlandó a főnököm tisztiszolgájának lenni

Hiába vannak tele pénzzel, a tulajdonosi, a beruházói, sőt a tervezői oldalból is hiányzik a műveltségi szűrő, ami alapján el tudják dönteni, mi a jó, és mi a rossz gyakorlat a műemlékileg védett épületek felújításánál – mondja a 41 éves művészettörténész, az Építési és Közlekedési Minisztérium volt kormányfőtanácsosa. Bátonyi Péter a Partizánban elmondta, hogyan ad segítséget a tárca a jogellenes műemlékromboláshoz, és feljelentést is tett. Amióta kirúgták, a magánszférából már kapott megkereséseket, a Tisza Párttól nem. HVG-portré.